Index Vakbarát Hírportál

Lázár János odaszúrt Novák Katalinnak, majd meghallgatást kért az Alkotmánybíróságtól

2024. január 5., péntek 18:05

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint Novák Katalin azért nem támogatja a kastélytörvényt, mert vagy félreértette annak szövegét, vagy csak jó pontot akart szerezni azoknál, akik ellenzik a törvényt. Éppen ezért saját kezébe veszi az ügyet, és szeretné személyesen megvédeni a kastélytörvényt az Alkotmánybíróságon.

„Ha lehetőséget kapok rá, személyesen szeretném megvédeni a kastélytörvényt az Alkotmánybíróságon” – ezzel a felütéssel tett közzé bejegyzést közösségi oldalán Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Mint írja, minisztériuma kidolgozott egy törvényt, amely képes ellenőrzött módon bevonni a magántőkét a kiemelt műemlékek megőrzésébe és fenntartásába, az állam ugyanis egyedül nem bírja sem felújítani, sem fenntartani ezt az értékes örökséget.

Márpedig a közpénzek elherdálása az is, ha valamit milliárdokból felújítunk, aztán hagyunk lassan újra tönkremenni. Ezt a gyakorlatot nem szabad folytatni. Ha azonban lehetővé tesszük, hogy egyes nagyvállalatok, felelős szervezetek, önkormányzatok vagy egyházak örökbe fogadhassanak egy-egy ilyen műemléket, akkor a nemzeti örökségünket is megőrizzük, és még közpénzt is megtakarítunk

– világított rá Lázár a kastélyok örökbefogadását lehetővé tévő törvény lényegére, megjegyezve, hogy a végső szó mindig az államé.

Ezt a törvényt azonban nem írta alá Novák Katalin köztársasági elnök, sőt indítványt kezdeményezett az Alkotmánybíróságnál, amelyben a múlt év végén elfogadott, de még ki nem hirdetett kastélytörvény alkotmányosságát támadja.

Lázár János pénteken hivatalosan is jelezte az Alkotmánybíróságnak, hogy kezdeményezi személyes meghallgatását. Meg kíván jelenni a taláros testület teljes ülésén, hogy megvédje a törvényt, amelynek támogatását Novák Katalin „egyedül nem merte vállalni”.

Vagy azért, mert félreértette annak szövegét, vagy azért, mert jó pontot akart szerezni azoknál, akik ellenzik a törvényt. Csakhogy az ellenzők nem szakmai, hanem politikai alapon támadják az új jogszabályt: szándékosan összemossák a magántőke ellenőrzött bevonását a magánosítással, a nemzeti vagyon megőrzését annak eltékozolásával. Nem azzal lehet megőrizni a nemzet egységét, ha félünk a változástól. Változásra, új szabályozásra van szükség

– jelentette ki Lázár János.

(Borítókép: Lázár János 2023. október 6-án. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok