Index Vakbarát Hírportál

Óriásplakátokon buzdít gyermekvállalásra Novák Előd

2024. január 5., péntek 13:37

„A legférfiasabb dolog az apaság – A gyermek áldás” címmel társadalmi célú óriásplakát-kampányt indított Novák Előd országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk alelnöke.

Az ellenzéki politikus pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egyévnyi képviselői jövedelmét ajánlotta fel „közhasznú missziókra”, többek között erre a gyermekvállalást népszerűsítő kampányra, amit az Anya-Ország Alapítvánnyal együttműködve indított.

Hazánk legnagyobb problémája a katasztrofális demográfiai helyzet, melynek megváltoztatása nélkül nemhogy a nyugdíjrendszer, de az egész társadalombiztosítás és az egész államháztartás összeomlása fenyeget. Ha nem lesz demográfiai fordulat, az komoly gazdasági következményekkel fog járni, túl azon, hogy kisebbséggé válhatunk a saját hazánkban

– mondta.

Úgy fogalmazott: generációnként megfeleződik a magyarság, mivel Magyarországon az egy családban született gyermekek száma már alig haladja meg az egyet, „ha a cigányság titkosított mértékű népességrobbanását leszámítjuk”.

Az első gyermek vállalása harmincéves korig kitolódott, így nagycsaládok kialakulása sok esetben már biológiai szempontok miatt sem nagyon lehetséges – fűzte hozzá a politikus.

Novák Előd elmondta, hogy a most indított kampány keretében minden megyében gyermekvállalásra buzdítják az embereket, januárban a férfiakat, februárban pedig a nőket célozva. Szerinte azért is kell hangsúlyozni a gyermekvállalás egyéni és nemzetgazdasági fontosságát, mert a kormány „társadalmi célú hirdetések helyett csak kormánypropagandát folytat” az állami pénzből finanszírozott plakátokon.

Kitért arra is, hogy jövedelméből a plakátakción túl egy „hiánypótló” anyaotthon létrehozását is támogatja, amely a válsághelyzetbe került kisgyermekes és várandós nőknek kínálna szállást az abortusz elkerülése érdekében.

Téglásy Imre, az Anya-Ország Alapítvány alapítója arról beszélt, modellértékű anyaotthont szeretnének létrehozni annak érdekében, hogy az elmagányosodott, szociálisan válsághelyzetben lévő anyák ne pusztítsák el gyermeküket.

Szeretnék elérni, hogy másállapotukat a nők ne terhesnek érezzék, hanem „áldott, diadalmas állapotnak”, és hogy a gyermekvállalás a férfiak számára is jelentsen „áldott állapotot” – mondta.

Hozzátette, ma ez sokszor azért nincs így, mert a termékenység nem számít társadalmi kérdésnek, „a társadalmunk nem anyaközpontú”, így a bajba jutott várandós nők nem kapnak elegendő segítséget a családvédelmi szolgálatoktól sem.

Téglásy Imre hangsúlyozta, szükséges az anyák erkölcsi és anyagi megbecsülése, mielőbb lehetővé kellene tenni például, hogy az anyák az átlagfizetéssel azonos mértékű juttatást élvezzenek.

Rovatok