Index Vakbarát Hírportál

Törött szélvédővel menekült a rendőrök elől egy budapesti autós

2024. január 7., vasárnap 11:42

Egy törött szélvédővel közlekedő autóst vettek üldözőbe a rendőrök a XVIII. kerületben kedd éjszaka. A sofőr egymás után halmozta a szabálytalanságokat, majd utasával együtt egy házban próbáltak elrejtőzni a járőrök elől.

A rendőrök január 2-án éjszaka a Ráday Gedeon utcában figyeltek fel egy törött szélvédővel közlekedő autósra – írta a police.hu.

A járőrök megkülönböztető fény- és hangjelzéssel vették üldözőbe a sofőrt, aki menekülés közben egymás után halmozta a szabálytalanságokat.

A fővárosi ámokfutó a piros lámpán és a záróvonalon is áthajtott, valamint figyelmen kívül hagyta a kötelező haladási irány és a behajtani tilos táblákat.

Miután az autós így sem tudta lehagyni a járőröket, az egyik mellékutcában állt meg, ahol utasával együtt egy házban rejtőztek el. A helyszínre rendőri erősítés is érkezett, de a menekülők a többszöri felszólítás ellenére sem jöttek elő. A két fiatalt végül a házban fogták el.

A férfiak alapos okkal kerülték a rendőröket. A helyszínen kiderült, hogy az autót vezető 25 éves férfinak nem volt érvényes vezetői engedélye. A sofőr testvére ellen pedig közrend és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt adott ki elfogatóparancsot a bíróság. A rendőrök mindkét férfit őrizetbe vették. A sofőr ellen a közlekedési szabálytalanságok miatt is eljárást indítottak. 

Az autó műszakilag alkalmatlan volt a biztonságos közlekedésre, így a a gépkocsi forgalmi engedélyét is bevonták.

Rovatok