Index Vakbarát Hírportál

Kiürítették a tűzoltók a társasházat, meghalt egy idős nő

2024. január 7., vasárnap 12:50

Ki kellett üríteni egy társasházat Gyulán, miután egy lakásban szén-monoxid jelenlétét mutatták ki a tűzoltók, és a fürdőszobában holtan találtak egy idős asszonyt.

Holtan találtak egy nőt a tűzoltók Gyulán egy négyszintes társasház földszinti lakásában. Az asszonnyal szén-monoxid-mérgezés végzett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). 

Vasárnap reggel negyed tízkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Gyulán egy négyszintes társasház egyik lakóját nem lehet elérni. A tűzoltók behatoltak az épület földszinti lakásába, ahol egy holttestet találtak. Mivel a lakásban szén-monoxid jelenlétét mutatták ki, a  tűzoltók kiürítették a társasházat – összesen kilenc embert kísértek ki –, és egy nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették a lakóépületet. A szén-monoxid forrása egy fürdőszobában működő nyílt égésterű vízmelegítő volt.

A hat négyzetméteres helyiségben minden nyílászáró csukva volt, ezért az ott tartózkodó idős nő meghalt.

A lakásban nem volt szén-monoxid-érzékelő.

A kis koncentrációban is halálos szén-monoxid akkor jön létre, ha zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás – figyelmeztetett az OKF. A tűz ugyanis elhasználja a helyiség levegőjét, tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a szén-monoxid. Ha az otthonunkban nyílt lánggal működő berendezést használunk, gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, nem elég néha kinyitni az ablakot.

A megfelelő szellőzés mellett a fűtőeszközöket, vízmelegítőket évente egyszer célszerű szakemberrel ellenőriztetni. A nyílt égésterű fűtőeszközök és vízmelegítők mellé érdemes szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni.

A héten egy másik esethez is riasztották a tűzoltókat, szén-monoxid-mérgezés elkerülése érdekében kellett kiüríteni egy görögkatolikus idősek otthonát Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A lakókat másik telephelyre szállították, nem sérült meg senki. 2023-ban 15-en haltak meg Magyarországon szén-monoxid-mérgezésben. 

Rovatok