Index Vakbarát Hírportál

A katonák 750 ezres év végi juttatást kaptak, a rendőrök viszont lemaradtak a jutalomról

2024. január 8., hétfő 11:15

Jelentős mértékű teljesítményjuttatást kaptak év végén a katonák és a honvédelmi alkalmazottak, míg a rendvédelmi dolgozók egyáltalán nem kaptak pluszpénzt. A szakszervezet szerint az infláció miatt a januári fizetésemelések sem érnek sokat.

Kategóriától függően 400 ezer vagy 750 ezer forintos teljesítményjuttatást kaptak a dolgozók decemberben, miközben a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó rendvédelmi dolgozóknak (például rendőröknek, börtönőröknek) semmi sem jutott – tudta meg az RTL.

Elfogadhatatlan, hogy miközben a katonáknak százezrek jutottak, a rendvédelmi dolgozók nem kaptak semmilyen pluszjuttatást az év végén

– mondta a portálnak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Bárdos szerint a rendvédelmi dolgozók januártól átlagosan nettó 50 ezer forintos béremelésre számíthatnak, azonban a szakszervezeti vezető szerint ez az infláció miatt nem kárpótolja őket. Hozzátette, az év elejétől nemcsak ők, hanem a katonák is kapnak körülbelül 11 százalékos fizetésemelést.

Bárdos Judit szerint a fizetésemelés után is rendkívül alacsony a rendvédelmisek bére, ugyanis a nettó összeget tekintve 308 ezer forintot és 391 ezer forintot vihetnek haza a tiszthelyettesek és tisztek. Így a rendőrök bére elmarad a nettó 384 ezer forintos szeptemberi átlagkeresettől, vagy éppen eléri azt.

Az elnök szerint az alacsony bérek miatt egyre kevesebben választják a rendőri hivatást, ami hosszú távon jelentős problémákat okozhat.

Mint mondta, a szakszervezetek azért is küzdenek, hogy a rendőrök, a tűzoltók, valamint a katonák bérezése ne térjen el az illetményalapnál, ugyanis a fizetéseket és a pluszjuttatásokat is ez alapján határozzák meg.

Az RTL hangsúlyozza, a katonák is nehéz helyzetben vannak, ugyanis bár bruttó 737 ezer forintos (nettó 490 ezer forintos) fizetéssel csábították az embereket a honvédséghez, ez megemelt illetmény, sokan ennél jóval kevesebbet keresnek.

Rovatok