Index Vakbarát Hírportál

Februártól Fejér és Pest vármegye is csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez

2024. január 8., hétfő 17:40

Elérte a háromszázezret az Országos Mentőszolgálat egységes alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tájékoztatása szerint a tavaly február 1-jén Hajdú-Bihar vármegyében indult egységes rendszerhez eddig 17 vármegye csatlakozott, és a működés mindenhol zavartalan.

Hozzátették, hogy február 1-jétől Fejér és Pest vármegyében folytatódik az egységes alapellátási ügyeleti rendszer országos kiterjesztése.

A közlemény idézte Győrfi Pált, az OMSZ szóvivőjét, akit azt mondta, hogy a jellemzően enyhébb egészségügyi problémákra az esetek több mint 90 százalékában az ügyeleti ellátás megfelelő megoldást jelentett, 19 105 beteget kellett további szakellátásra vagy kórházi felvételre küldeni.

Hozzátette, hogy több mint 32 ezer esetben a telefonos tanácsadás elegendőnek bizonyult, több mint 246 ezer beteget valamelyik ügyeleti telephelyen részesítettek ellátásban, 21 ezer beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek, és a lakásukon látták el őket. Kitért arra is, hogy az alapellátási ügyeletben ellátottak 37 százaléka 18 évnél fiatalabb volt.

A 1830-as hívószám mindenhol jól működik, a visszajelzések alapján az ügyeleti rendszerrel az ellátottak továbbra is elégedettek – hangsúlyozta az OMSZ a közleményben.

Rovatok