Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a magyar családapa, akit húsevő baktérium támadott meg

2024. január 9., kedd 06:37

December 29-én igazolták egy 33 éves ózdi férfi szervezetében a húsevő baktériumot, kétszer is megműtötték, de az RTL Híradó úgy tudja, hogy vasárnap délután mégis belehalt a férfi a baktérium által okozott betegségbe.

Decemberben egyik pillanatról a másikra változott meg annak az ózdi férfinak az élete, akinek a szervezetében húsevő baktériumot találtak. Az ózdi születésű férfi egy két és fél éves gyermek édesapja, emellett 2016-tól dolgozott Budapesten az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetnél. 

A tavalyi év utolsó napjaiban kétszer is megműtötték. A férfi unokatestvére úgy nyilatkozott, bár a kórház dolgozói mindent megtettek a férfi gyógyulásáért, azonban néhány nap leforgása alatt került válságos állapotba a férfi: összeomlott a keringése, nem volt vérnyomása, gépek tartották életben.

Mivel a fertőzésben szenvedő betegnek rengeteg vérre volt szüksége, Ózd önkormányzata és a férfi családja is irányított véradásra kérte az embereket, azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Az RTL információi szerint a családapa vasárnap délután halt meg a kórházban. 

A húsevő baktérium a szakértők szerint bárkinek a bőrén megélhet, és pusztán akkor van gond, ha bejut a szervezetbe. Például műtét, sebek, kiemelten háborús lőtt sérülések miatt. A baktérium fehérjebontó fehérjéket termel, ezáltal okozva gyulladásokat, a bőrt és a lágy részeket pedig képes megemészteni. A fertőzést megelőzni nem lehet, időben elkezdett antibiotikumos kezeléssel védekezhetnek ellene. A baktérium által okozott betegségbe a betegek 30–50 százaléka belehal.

Rovatok