Index Vakbarát Hírportál

Itt a fordulat: végső ajánlatot tett Lázár János Karácsony Gergelynek

2024. január 9., kedd 11:14

Tarifarendszer-váltás a helyközi közlekedésben – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót kedd délelőttre Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter Papp László polgármesterrel jelentkezett Debrecenből, ahol a Budapest-bérlet ügyéről is bejelentést tett.

Lázár János felszólalását azzal kezdte, hogy jövetelének több célja is volt, ezek közül talán a legfőbb az volt, hogy áttekintsék a folyamatban lévő és készülő együttműködéseket. Hangsúlyozta, hogy csaknem 700 milliárd forintos fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy a debreceni infrastruktúra ki tudja szolgálni a nagy gyárakat, nagyüzemeket. Ennek egy jelentős része közlekedési fejlesztés, de ezen a területen országos szinten is muszáj előrelépni. 

Hangsúlyozta, Magyarországon már alkotmányba írták és törvényben rögzítették: minden magyar állampolgárnak biztosítani kell, hogy tömegközlekedéssel eljusson A pontból B pontba. A tömegközlekedéshez való jog alapjog, ezért is folytatják a 2023-ban már megkezdett átalakításokat.

A korábbi év legeredményesebb vívmányának nevezte a vármegye- és országbérletek bevezetését, melyekből összesen 4 millió darabot adtak el.

„Minden kritika ellenére ez azt jelzi, hogy a magyar tömegközlekedésnek van társadalmi megbecsülése. Soha annyian nem utaztak még a MÁV és a Volán járatain, mint 2023-ban” – jelezte, majd az alábbi változásokat jelentette be:

„Mindezeket megtárgyalta a kormány, egyetértés volt, elfogadta a pénzügyminisztérium” – jelentette ki a miniszter, aki végül az elmúlt hetek legtöbbet idézett ügyéről, a Budapest-bérletről is bejelentést tett. Lázár János felvezetésében hangsúlyozta: elszámolási vitában állnak a fővárossal, de semmiféle szándékuk nincs arra, hogy bárkinek kárt okozzanak.

A kormány nem akarja szívatni a budapestieket, még csak a főpolgármestert sem. Nem tudjuk átvenni a főváros polgármesteri székét. Ha a polgármester elalszik, elbambulja a szükséges megállapodást, a számlák kifizetését, ezt a munkát nem tudjuk elvégezni helyettük

– nyomatékosított.

Megjegyezte, hogy a budapestiek már így is kiváltságos helyzetben vannak a vidékiekhez képest, jelenleg is többlettámogatásban részesülnek. Mint mondta: minden évben 6 milliárd forintos összegről megy a vita, miközben a főváros „térdig jár a pénzben”. Hozzátette: most is volt egy méltányos és fair ajánlatuk, de ezt nem fogadta el a főváros.

Kijelentette, hogy szívesen veszi a „Lázár János a patás ördög” szerepét, de a tévhitekkel ellentétben nem akar mindenkit megbüntetni, volt benne és a kormányban szándék a megállapodásra. 

„Végül arra jutottam, hogy teszek egy újabb ajánlatot, persze nem tudom, hogy a fővárosban még mindig pihennek-e. Mi elfogadjuk a Volán-, a HÉV- és MÁV-járatokon a Budapest-bérletet, a budapesti önkormányzat pedig fogadja el az ország- és vármegyebérleteket. Március 1-jéig áll az ajánlatom” – jelentette be Lázár János.

Várja Karácsony Gergely válaszát

Az építési és beruházási miniszter a sajtótájékoztató végén kérdésekre is válaszolt. 

Arra, hogy mi lesz, ha nemet mond Karácsony Gergely az ajánlatra, elmondta: az országbérlet és a vármegyebérlet elfogadása egy fair ajánlat, ez Budapestnek is hasznos, hiszen az agglomerációban dolgozók Budapestre járnak dolgozni, Budapestnek termelnek pénzt. Lázár János szerint a BKK elkéri az inflációval növelt összeget, de nem hajlandó megemelni az általa fizetendő összeget. A Budapest-bérlet árbevételének 1 százalékát kapja az állam, miközben ennél jóval többet áldoz rá a MÁV és a Volán. Debrecen például 9 milliárd forintot költ a közlekedésre, amihez nem ad támogatást az állam. Ugyanakkor a fővárosi közlekedésbe 12 milliárd forintot ad, illetve a bérleteken keresztül további 4,7 milliárd forintot hagy benne. Az ajánlattal kapcsolatban pedig várja Karácsony válaszát.

Lázár a 12 milliárd forintos támogatás további sorsával kapcsolatban elmondta: ez tárgyalási alap, de meg kell várni, mit mond a mostani ajánlatra Karácsony Gergely.

Az Index kérdésére, hogy miért nem kíván 2026-ban egyéniben indulni a választásokon, és ez jelentheti-e azt, hogy két év múlva már nem lesz tagja a parlamentnek, Lázár János elmondta: ezt majd a miniszterelnök dönti el, erről már egyeztettek és még egyeztetnek is.

Debrecenben is nagy változások jönnek 

Papp László, Debrecen polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt: ugyan a közelmúltban sok hír szólt Budapestről és agglomerációjáról, ezeket a kérdéseket a vidéki nagyvárosok tekintetében is tisztázni kell.

Bejelentette, hogy

2024. április 1-jétől a debreceni oktatási és köznevelési intézményekben jogviszonnyal rendelkező 14 éven aluli gyerekek ingyenesen használhatják debrecen közösségi közlekedési eszközeit.

Nemcsak a debreceni 14 éven aluliak élhetnek ezzel a lehetőséggel, hanem azok is, akik távolabbról, agglomerációból érkeznek, de a cívisvárosban tanulnak. Technikailag ehhez a már létező városkártya juniorváltozatát használják majd.

Lázár János Debrecen vonatkozásában arról beszélt: 200 ezerről 300 ezerre duzzadhat a város lakossága, ehhez pedig a közlekedésnek is igazodnia kell.

Emiatt előkészítés alatt van

„Debrecen előremegy, és nem hátra” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a fejlesztésekből más nagyvárosok, így például Nyíregyháza és Miskolc is profitálnak.

(Borítókép: Lázár János 2021. szeptember 1-jén. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok