Index Vakbarát Hírportál

Elítélték a testvérpárt, akik vasrúddal bántalmazták ismerősüket

2024. január 10., szerda 18:56

Kilenc, illetve hét és fél év börtönbüntetésre ítélt a Szekszárdi Törvényszék egy testvérpárt, akik vasrúddal életveszélyesen bántalmazták ismerősüket Decsen – írja az MTI.

A kedden hozott, első fokú ítéletet ismertető közleményben azt írták, a 34 éves elsőrendű vádlott és fiatalabb testvére 2022. június 26-án éjszaka hazafelé tartottak, amikor az ittas sértett élettársával kijött a házából, és heves szóváltásba került velük.

A tényállás szerint a bűncselekmény elkövetésekor a 30-as éveinek végén járt sértett egy vascsővel a kezében elindult a vádlottak felé. A szintén ittas elsőrendű vádlott ezután levette egy közeli üzlet reklámtábláját tartó vasrudakat, és az egyik, 110 centiméteres rúddal ő, a másik, másfél méteres rúddal testvére fejen és lábon megütötte a sértettet, aki összeesett. Az arccal földön fekvő, védekezni képtelen férfit a másodrendű vádlott legalább egyszer hátulról a tarkó és a fej tájékán, az elsőrendű vádlott pedig háton ütötte, és meg is rúgta. A vádlottak a sértettet segítségnyújtási szándék nélkül magára hagyták.

A férfi többek között nyílt koponyacsonttörést és agyzúzódást szenvedett, kórházba szállítása után azonnal megműtötték, de sérülései maradandó károsodást, szenzomotoros afáziát okoztak.

A vádlottak nem ismerték el a bűncselekmény elkövetését. A bíróság a testvérpárt 9, illetve 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, a határozat szerint nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbeztek.

Rovatok