Legalább egy évig nem jártak óvodába egy debreceni édesanya gyermekei, miután rendszeresen orvosi dokumentumokat hamisított.
Egy 46 éves édesanya a szabályoknak megfelelően orvos által kiállított dokumentumokkal igazolta, hogy gyermekei betegségek miatt hiányoztak – írja a police.hu.
Az igazolások összevetésénél szembetűnő volt, hogy a dátumokon és a neveken kívül minden dokumentum kísértetiesen hasonlított egymásra. Még az orvosi pecsétek is milliméterre pontosan ugyanott helyezkedtek el.
A két kiskorú csaknem egy évig nem járt óvodába 2022-ben.
A nyomozásból kiderült, hogy az anyuka egy korábban kiállított orvosi igazolást hamisított meg újra és újra.
A rendőrség hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt nyomozást indított a debreceni nővel szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat megküldték az ügyészségnek – tették hozzá.