Index Vakbarát Hírportál

Újabb halálos áldozata van az encsencsi támadásoknak

2024. január 12., péntek 21:10

Belehalt sérüléseibe az encsencsi nő, akihez december elején törtek be és verték félholtra. A 84 éves idős asszony már a második halálos áldozata a betöréssorozatnak.

Újabb halálos áldozata lett a betöréses támadásoknak Encsencsen, meghalt a 84 éves asszony, akire december elején támadtak rá otthonában.

Az RTL információi szerint az idős nő a támadás után kómába esett, amiből már sosem ébredt fel. 

Január 10-én, szerdán belehalt sérüléseibe.

Korábban az Index is megírta, hogy több encsencsi idős nőre is rátámadtak decemberben, az elkövető szenteste halálra késelt egy 69 éves nőt

A két napja elhunyt áldozat lánya úgy nyilatkozott, a támadó minden értéket el akart vinni a házból.

Az édesanyámnál mindent felforgattak. Egyesével átnézték a ruháit, hogy van-e a zsebükben valami

– mondta Horváth Ilona, majd hozzátette, olyan mértékű volt a felfordulás, hogy nem hiszi, hogy ember tört be az édesanyjához.

A rendőrség jelenleg egy 25 éves férfit gyanúsít a támadással, azonban ő tagadja a gyilkosságot. Elmondása szerint ugyan járt az érintett háznál, de ő nem ölt meg senkit. Úgy fogalmazott, ő csak átvette a lopott holmikkal és a pénzzel teli bőröndöt.

A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak, a támadások óta folyamatosan járőrőznek a településen, valamint drónokkal is figyelik a környéket. Közölték, a december eleji támadás felelősét még keresik, a karácsonykor történt gyilkosság ügyében pedig szakértői vizsgálatok eredményeire várnak.

Rovatok