Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP egy új Budapest-törvényt sürget

2024. január 12., péntek 12:46

Az MSZP szerint erős, önálló, demokratikus önkormányzatokra van szükség; autonóm városvezetések kellenek, nem pedig a kormány döntéseit helyben végrehajtó politikusok.

Az elmúlt tizenhárom évben az Orbán-kormány szisztematikusan számolta fel az önkormányzatiságot – közölte pénteki online sajtótájékoztatóján Varga László, az MSZP elnökhelyettese. Mint fogalmazott, a kormány az uniós elvekkel is szembemenve a helyi ügyeket központosította, az önkormányzati jogokat kiüresítette, és a források elvételével a városvezetések kivéreztetését célozta meg. Az MSZP ugyanakkor kiáll az erős, önálló, demokratikus önkormányzatok mellett.

Varga László kifejtette, hogy az önkormányzatok a demokrácia utolsó védőbástyái, ezért erős és autonóm városvezetések kellenek, a jogállamiság elkötelezett támogatóira van szükség az önkormányzatok élén, nem pedig a kormány döntéseit helyben végrehajtó politikusokra.

Az MSZP álláspontja szerint

A szocialista párt továbbá egy új Budapest-törvényt sürget, amely rendezné a főváros viszonyát, valamint a feladatokat, a hatásköröket és a források kérdését is tisztázná.

Varga László arról is beszélt: szükség van arra, hogy a települések közvetlenül is részesülhessenek uniós forrásokban, valamint hogy a helyi városvezetések ismét iskolafenntartóvá válhassanak, az erről való döntést az emberek kezébe kell adni.

Egy másik utat mutattak

Tavaly novemberben beszámoltunk arról, hogy az MSZP bemutatta a Rendszerváltást! címre keresztelt programját. A párt aztán decemberben jelentette be, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes indul az MSZP listavezetőjeként a 2024-es európai parlamenti választáson.

Decemberben az Európai Szocialisták Pártjának budapesti rendezvényén arról beszélt, hogy az ellenzék a fővárosban egy másik utat mutatott Magyarország számára: a sokszínű koalíció képes egy irányba húzni, a sokszínűség és a kompromisszumkészség nem gyengeség, hanem erősség.

Tüttő Kata azt is mondta, hogy Budapest „ellenálló és hevesen túlélő város, erre a képességére most mindennél nagyobb szüksége van”, mert már meg is indult a főváros ostroma, a kormány szemében ugyanis „ez egy bűnös város, a demokrácia egyik utolsó pillére”.

Rovatok