Index Vakbarát Hírportál

Meghalt egy autóból kizuhant nő, vádat emeltek a sofőr és a másik utas ellen

2024. január 12., péntek 15:21

Életét vesztette egy nő Várpalota közelében tavaly tavasszal, amikor kizuhant az őt szállító, balesetező autóból. Később a sofőr és a másik utas hallgatott arról, hogy a sértett is az autó utasa volt, vádat emeltek ellenük – áll a Veszprém Vármegyei Főügyészség pénteki közleményében.

A vádirat szerint a 30 éves elkövető és 24 éves barátja 2023. március 18-án éjszaka egy Várpalota közeli község szórakozóhelyén italozott. Az ügy sértettje, egy fiatal nő is itt töltötte az estét. Az ittas vádlottak hajnalban úgy határoztak, hogy személygépkocsival mennek haza Várpalotára, a sértett velük tartott.

A 30 éves vádlott elindult Várpalota felé, a megengedettnél gyorsabb, mintegy száz kilométeres sebességgel letért az útról és az árokba hajtott. A jármű az árok falának ütközött, többször átfordult és a tetején állt meg. A hátul ülő sértett, aki nem volt bekötve, kizuhant a járműből, míg a két elöl ülő és biztonsági övet használó vádlott könnyebb sérülésekkel szállt ki az összetört gépkocsiból.

A vádlottak a helyszínen megálló és segíteni akaró emberek elől elhallgatták, hogy az autóban rajtuk kívül más is utazott, és elküldték őket, majd miután egy szemtanú bejelentést tett, a kiérkező rendőröknek és tűzoltóknak sem adtak számot az utasról, sőt megtalálása után is azt állították, hogy nem velük utazott és nem tudják, kicsoda.

A nő a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Az ügyészség a sofőrrel szemben börtönbüntetés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás, valamint pénzbüntetés kiszabására, míg a barátjával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.

Rovatok