Index Vakbarát Hírportál

Áll a bál egy Baranya vármegyei településen, korábbi munkatársa jelentette fel a polgármestert

2024. január 14., vasárnap 14:19

Hetek óta nagy érdeklődéssel figyelik a Baranya vármegyei Kozármislenyen azt a vitát, amely a polgármester, annak korábbi munkatársa és egy helyi önkormányzati képviselő között alakult ki. Az ügyben már feljelentés is történt.

2023 decemberében Bíró Károly, Kozármisleny független polgármestere egy bejegyzést tett közzé, melyben arra figyelmeztetett, hogy két olyan, helyieknek szóló Facebook-csoport is működik, amelyben rendszeresen jelennek meg átverések, lejáratások és hamis hírek.

A városvezető a posztjában – mely ma már nem elérhető – „megafonos módszereket” is emlegetett, majd  kijelentette, hogy a Kozármislenyi Szakember Kereső, valamint a Misleny.info üzemeltetéséért Baka Sárát, a városi művelődési ház egykori vezetőjét és Farkas Róbert önkormányzati képviselőt tartja felelősnek.

Az érintettek mindezt nem hagyták annyiban, Baka Sára a Dunántúli Naplónak arról beszélt: feljelentették a polgármestert rágalmazás miatt, az ügyben már a bíróságot is kijelölték. Emellett a városvezető korábbi munkatársa arra kérte Bíró Károlyt, korrigálja személyét érintő, sértő és valótlan állításokat tartalmazó posztját.

Az ön által említett oldalak egyikéhez sincs közöm, két közéleti oldalért vállalom a nevem, a Mislenycsillagért és a Mislenyi kibeszélőért

– írta bejegyzésében. Egyúttal megjegyezte, hogy 2024 az önkormányzati választások éve lesz, így nem mások lejáratásával, hanem az elért eredményekkel kellene színre lépni.

A történtekről Farkas Róbertnek is megvan a véleménye, a képviselő a Facebook-oldalán azt írta:

„Karácsonyváróként a polgármester azt találta legfontosabb feladatának, hogy alpári stílusban minden alapot nélkülöző hazugságokat írjon helyi lakóról, korábbi kampányfőnökéről és szokása szerint: rólam. Az oldaláról még nem tiltott lakosok egyszerű logikus kérdéseire nem tudott válaszolni, így kénytelen volt beismerni, hogy mind a hazugságai, mind saját maga vállalhatatlan Kozármisleny és még önmaga számára is: törölt mindent” – fogalmazott.

Rovatok