Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit szerint az EP feszültséget próbál kelteni Magyarország körül

2024. január 15., hétfő 20:24

A vallóniai Namur városában tett látogatása után – ahol az uniós tagállamok nemzeti parlamenti EU-bizottsági elnökeinek hálózata (Cosac) által szervezett tanácskozáson vett részt – Varga Judit ismertette a magyar uniós elnökség terveit az MTI-vel.

Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Magyarország számára fontos az uniós bővítés kérdése. Kiemelte, hogy a nyugat-balkáni országok már 20 éve várakoznak arra, hogy tagok lehessenek, a csatlakozásukkal kapcsolatban az érdemeken alapuló elveket kell alkalmazni. De ami ennél is fontosabb, hogy 

A bővítés kapcsán el kell kerülni a kettős mércét és a gyorsítópályát

– utalt Ukrajna helyzetére.

Varga Judit nyomatékosította, hogy Magyarország teljes szolidaritást vállalt Ukrajnával, a háború kitörése óta mintegy másfél millió menekült lépte át a magyar határokat, hangsúlyozta azonban, hogy a bővítési elvektől nem lehet függetlenedni.

Az Európai Parlament ismét megpróbál feszültséget kelteni

„Kicsit fellélegezhettünk, mert az igazságügyi csomagot elfogadtattuk az Európai Bizottsággal, és kaptunk egy nagyon jó brüsszeli osztályzatot. Úgy vélem, hogy

most Magyarország rendelkezik a legmodernebb, európai sztenderdeknek megfelelő igazságügyi rendszerrel,

így hozzá is tudtunk jutni a 10,2 milliárd eurós uniós forráshoz. Mindeközben az Európai Parlament baloldali többsége, ami arra építi a politikai karrierjét, hogy Magyarországot támadja, most egy újabb frontális támadásra készül, a 7-es cikkely azon részét szeretnék megnyitni, amelyik a szavazati jog megvonásával jár” – hívta fel a figyelmet.

Ukrajna 50 milliárdos uniós támogatásával összefüggésben a politikus azt mondta: amellett, hogy ezt a tervet Magyarország racionális érvekkel kritizálta a tavaly decemberi uniós csúcson, folyamatosan konstruktív javaslatokat is megfogalmazott, köztük például azt, hogy

a támogatást az uniós költségvetésen kívül kellene megoldani, és nem felborítani annak egyensúlyát.

Mint mondta, több kérdés is felmerül a támogatás összegét és időtartamát tekintve, továbbá „a demokrácia szabálya is megkövetelné, hogy a döntéssel várják meg az uniós választásokat”.

Varga Judit szerint „változásra van szükség, és a szuverenista erők lehetnek ennek a katalizátorai. Nagyon fontos, hogy jobboldali győzelem által fordítsunk Európa sorsán, leállítsuk az ideológiavezérelt politikát, ami jelenleg az uniós intézményekben dominál, és akkor lehet, hogy talán 50 év múlva is ráismerünk Európára” – hangoztatta a fideszes politikus.

(Borítókép: Varga Judit 2023. november 11-én. Fotó: Komka Péter / MTI)

Rovatok