110 éve, 1914. január 17-én bocsátották vízre a mai Rijekában a legmagyarabb hajóként számontartott Szent István csatahajót, amelyet eredetileg Hunyadi Jánosról akartak elnevezni. Négy évvel később 85 matróz és négy tiszt hullámsírjává vált.
A Szent István csatahajó 152 méteres hosszával, 28 méteres szélességével, húszezer tonnás vízkiszorításával a korszak egyik legnagyobb hajójának számított. Megépítésére a Ganz-Danubius hajógyár akkoriban Magyarországhoz tartozó, fiumei gyártelepe kapott megbízást. A csatahajó húszmillió koronába került.
Eredetileg Hunyadi Jánosnak akarták keresztelni, de Ferenc József személyes döntésére kapta a Szent István nevet.
Talán kevésbé ismert, de az Osztrák–Magyar Monarchia a XX. század elején a világ hatodik legnagyobb és legkorszerűbb flottájával rendelkezett, a legénység húsz százaléka magyar volt, és mintegy 27 ezer tiszt és matróz teljesített szolgálatot kötelékében.
Hadrendbe állítása után a hajó 937 napos szolgálatából 54 napot volt Pulától távol. Többnyire a város légvédelmét segítette. Utolsó útjára 1918. június 9-én indult el. A konvoj elején haladó Szent Istvánt június 10-én, hajnali fél 4-kor több egymásba olvadó robbanás rázta meg. A torpedók nagyon szerencsétlen helyen érték a csatahajót, ugyanis a robbanások jobb oldalt átszakították az első és második kazánház közötti válaszfalat. A manőverképesség és szivattyúteljesítmény csökkenése mellett emiatt egyszerűen túl sok víz ömlött a hajótestbe.
A Szent István hajnali hat órakor felborult, és hét perccel később elnyelték a hullámok. Az 1087 fős legénységből négy tiszt és 85 matróz vesztette életét.
A veszteség elsősorban a géptermek legénységéből és a lékponyvás osztagból került ki, akiknek esélyük sem maradt elhagyni a hajót, a menekülésről szóló parancs sok részlegbe el sem érhetett a káoszban. A mentést a kevés mentőcsónak is nehezítette, hiszen azok ütközetben, találat esetén repeszgránátként viselkedtek, így nagy részüket már korábban leszerelték a hajóról. Az olaszok olyan nagynak ítélték győzelmüket, hogy 1939 óta június 10-én ünneplik a haditengerészet napját.
A magyarok sem feledkeztek meg hőseikről. Bő hét éve idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke (ma alkotmánybíró) kezdeményezésére a KDNP két képviselője, Rubovszky György és Vejkey Imre határozati javaslatot terjesztett be a parlamenthez, amelyben javasolták, hogy június 10. legyen a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapja. Az Országgyűlés az indítványt 2016. november 8-án 190 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta.
Idősebb Lomnici Zoltán az Indexnek elmondta:
Az emléknap főhajtás a hős haditengerészek előtt, másrészt felhívás is, hogy a történelemoktatásban nagyobb teret kapjon a magyar tengerészekről szóló rész.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke azt is kiemelte, hogy az első világháború szinte minden magyar családot érintett, három és fél millió behívót küldtek ki, 660 ezer magyar katona nem tért vissza, és többségük idegen temetőkben nyugszik, ahová már senki nem visz virágot. Ezért családtörténeti szempontból is fontos az első világháborús hősi halottakról való megemlékezés.
A történet ezzel nem fejeződött be, ugyanis az Országgyűlés határozatban kérte fel a kormányt arra, hogy a Nagy Háborúban tengersírban elesett magyar haditengerész hősi halottak emlékére az első haditengerészeti emléknapra emeljen emlékművet a horvátországi Pula haditengerészeti temetőjében. 2017. június 10-én avatták fel a kétnyelvű emlékművet.
(Borítókép: A Szent István csatahajó lövegtornyai. Fotó: Reprodukció / MTI)