Index Vakbarát Hírportál

Újabb vármegyében jelent meg a madárinfluenza

2024. január 18., csütörtök 06:30

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét, az érintett állományt már felszámolták – közölte a hivatal.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ezúttal Somogy vármegye területén igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét, az érintett állományt már felszámolták – közölte a hivatal.

Az MTI közleménye szerint Kaposváron található az a nagyjából 39 000 hízópulykát számláló somogyi telep, ahol az állattartó az állatok megemelkedett elhullását tapasztalta. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból vett mintákból – adta hírül az MTI. 

Az okokat feltáró járványügyi nyomozás még folyamatban van. Az érintett gazdaság körül a járványügyi szakemberek a szabályoknak megfelelően kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet is.

Kiemelték: ez az eset is igazolja, hogy a madárinfluenza vírusa bárhol megjelenhet az országban.

Jelezték ugyanakkor, hogy amennyiben a járványügyi helyzet összességében kedvezően alakul, a hatóság az ország nagy részében rövidesen feloldhatja a korlátozást a jelenleg még az alatt álló területeken. Azonban figyelembe kell venni, hogy a betegség elszórtan továbbra is jelen van az országban – jegyezték meg.

A fertőzés elleni védekezés érdekében a járványügyi előírások betartása a továbbiakban is kiemelt jelentőségű lesz. Az állattartóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy baromfiállományuk se közvetlen, se közvetett módon ne érintkezhessen vadon élő madarakkal 

– hívta fel a figyelmet a Nébih.

Arról az Index is írt már, hogy az Állatorvostudományi Egyetem új eszközt gyárt madárinfluenza és sertéspestis ellen. 

Rovatok