Index Vakbarát Hírportál

Bizalmasa szerint Schadl György a páncélszekrény kódját sem volt hajlandó megjegyezni

2024. január 18., csütörtök 11:02

A mai napon vélhetően utoljára hallgatja meg a Fővárosi Törvényszék a Schadl–Völner-per tanúját, Sz. Kálmánt. A férfi éveken keresztül dolgozott Schadl Györgynek, közeli kapcsolatot is ápoltak, és a személyes dolgait is intézte a volt főnökének. Csütörtök délelőtt Völner Pál és védője is kérdezhetett a tanútól.

Kedden Schadl György és az ügy harmadrendű vádlottja, R. Róbert kérdezhetett a tanúként beidézett Sz. Kálmántól. Az előző meghallgatáson kiderült, hogy Schadl szereti az autókat és a Nutellát, R. szerint nagyjából ötven tétel hiányzik a házipénztárféle táblázatból, és F. Vivien, az ügy koronatanújaként emlegetett szereplő Sz. Kálmán szerint nagyszájú.

Ezt csütörtökön Völner Pál védőjének, Papp Gábor kérdésére is megerősítette. Nagyszájúnak, pletykásnak tartotta a titkárnőt, akivel személyes dolgokat nem osztott meg, próbálta a kapcsolatukat minimálisra szorítani. 

Völner Pált nem nevezte barátunknak, maximum államtitkárnak, így mindenki tudta egy telefonbeszélgetésnél, hogy milyen pozícióban van a beszélgetőpartnere

– kezdte Sz., majd egy másik kérdésre elmondta, hogy nem tűnt fel neki a két férfi közötti beszélgetésben semmilyen furcsaság.

Sz. Kálmán Schadl György letartóztatásáról csak hetekkel később, a sajtóból értesült, a vádon meg is lepődött. Nem tartja valószínűnek, hogy a végrehajtói kar volt elnöke bárkit is megvesztegetett volna. Azt pedig kizártnak tartja, hogy el akart szökni az országból. Nem akart kopogtatni a nyomozó hatóságoknál, úgy gondolta, ha van valami, akkor úgyis megkeresik.

Milliók csak néha voltak a páncélban

Schadl György nem volt hajlandó megjegyezni a páncél kódját, a tanú magyarázata szerint ha a főnöke pénzt akart volna mozgatni a házipénztárban, akkor szólt neki, hogy segítsen. Sz. állítja, hogy milliók nem fordultak elő az őrzött szekrényben, maximum akkor, ha Schadl autóvásárlásra készült.

F. Vivien Sz. Kálmán elmondása szerint gyakran fordult meg Schadl György irodájában, bármikor beleírhatott a titkárnő a főnöke naptárába. Ez a kérdés azért is visszatérő eleme a tárgyalásnak, mert Schadl György naptárában több kézírással is szerepeltek bejegyzések, amelyek gazdáját még nem sikerült megtalálni. 

A hatodrendű vádlott, Cs. Évának védőjenek kérdésére elmondta, hogy F. Vivien korábban többször is negatív hangnemben beszélt a végrehajtóról. Olyanra meg nem emlékszik, hogy szóba került volna, hogy a nő szeretne ebbe a pozícióba kerülni. 

A védők után az ügy másodrendű szereplője, Völner Pál állt mikrofon mögé, hogy kérdéseket tegyen fel a tanúhoz. Elsőként leszögezte, hogy kérdése nincs, csupán rövid mondandója lenne:

Amit a tanú elmondott, az alátámasztja, amit korábban is mondtam, nem fogadtam el soha korrupciós pénzeket!

Cs. Évának sem voltak kérdései a tanúhoz, csupán észrevételeket tett az elhangzottakkal kapcsolatban. Ebben részletesen elmagyarázta a mentorprogram lényegét, majd megnevezett még két másik irodát, amelyik nem szerepel az ügyben, de ők is kaptak szakmai támogatást. F. Vivien személyiségére is kitért a rövid megszólalásában, majd Schadl György vette át a szót: „Volt olyan, hogy megkértem F. Vivient, hogy menjen ki a szobából egy percre?”

Persze, volt ilyen. Finoman jelezte ilyenkor az adott személynek, hogy folytathatja a munkáját.

A tanú végül egy kérdésre elmondta, hogy nem tartja valószínűnek, hogy Schadl György az igazságügyi minisztérium épületébe gond nélkül bevitt volna ötmillió forintot, mert az átvilágításnál feltűnt volna az őröknek.

Folytatás január végén várható egy újabb tanú meghallgatásával.

(Borítókép: Völner Pál a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2024 január 11-én. Fotó: Szollár Zsófia / Index)

Rovatok