Index Vakbarát Hírportál

Döntött a kormány, legfeljebb ennyi vendégmunkás jöhet Magyarországra

2024. január 18., csütörtök 16:07

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy a magyar munkahelyek és a gazdaság védelme érdekében újabb szabályokat fogadott el a kormány.

A tárca közleményéből kiderült, hogy a kormány

2024-ben 65 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát, továbbá meghatározta azt a mintegy 300 foglalkozást, amelyekben vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel nem foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgár.

Kitértek arra is, hogy „a kormány intézkedéseinek köszönhetően a Gyurcsány-korszak óta 1 millióval nőtt a foglalkoztatottság, így már több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, miközben történelmi mélypontra süllyedt a regisztrált álláskeresők száma. A magyar munkaerő az első, ezért az Országgyűlés minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvényt fogadott el. Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni”.

„A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható, harmadik országból érkező munkavállalók számát immár két évtizede kvóta szabályozza, amelynek elméleti maximuma az előző négy negyedévre vonatkozó üres álláshelyek átlagos száma” – emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kvóta maximális értéke 81 ezer lehetne 2024-ben. Azonban a kormány, szem előtt tartva a magyar munkahelyek védelmét, arról döntött, hogy 2024-ben is az elméleti maximumtól lényegesen alacsonyabb számban, 65 ezerben határozza meg a kvóta felső határát

– olvasható a közleményben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hangsúlyozza, hogy a maximális értéket a harmadik országból érkező munkavállalók száma az elmúlt években egyszer sem haladta meg, 2023-ban mindössze 39 ezer engedély kiadására került sor, továbbá minden esetben szigorú idegenrendészeti ellenőrzésen esnek át az érintettek.

A kormány a magyar munkaerő és a magyar munkahelyek megvédése érdekében továbbá létrehozott egy negatív listát, amely meghatározza mindazon munkaköröket, amelyek esetében vendégmunkás-tartózkodási engedély nem adható ki.

A döntéssel mintegy 300 foglalkozás esetében kerültek kizárásra a vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel érkező, harmadik országbeli állampolgárok.

Ilyen munkakörök például a következők: tetőfedő, ipari alpinista, szerszámkészítő, kulturális szervező, jogi asszisztens, fényképész, szőlő- és gyümölcstermesztő, felvonószerelő. Hozzátették: „A lista is azt garantálja, hogy a vendégmunkások egyetlen egy esetben se vehessék el a magyarok elől a munkát”.

A harmadik országbeli állampolgárok beutazására, valamint tartózkodására vonatkozó új szabályokról itt írtunk részletesen.

Rovatok