Index Vakbarát Hírportál

Kiadták a pedagógusbér-emelés részleteit

2024. január 19., péntek 12:29

A Magyar Közlöny csütörtöki számában többek között megjelent a pedagógusbér-emelésről szóló határozat is.

Mint arról írtunk, a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely a tanárok béremeléséről kijelentette: nagyot tudnak előrelépni.

Ennek mértékéről ír részletesen a Magyar Közlöny csütörtöki száma. A határozat a pedagógus, valamint a pedagógus-szakképesítéssel vagy -szakképzettséggel rendelkező, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott havi illetményét – az esélyteremtési illetményrészt ide nem értve – a következőképp állapítja meg:

A rendeletben arról is írtak, hogy ha az érintett pedagógus szakképzettségét mesterképzésben szerezte, akkor – a pótlék és egyes köznevelési feladatokért járó megbízási díjat és az esélyteremtési illetményrészt leszámítva – 2 százalékkal többet kap havonta. 

Amennyiben a pedagógus matematika, digitális kultúra, természettudomány, integrált természettudomány, fizika, kémia, biológia vagy földrajz tantárgyak valamelyikét tanítja, akkor fizetését 4 százalékkal emelik. 

Mint írtuk, a kormányrendeletben a béremelések mellett Orbán Viktor több ember sorsáról is döntött, a miniszterelnök a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács tagjának kinevezéséről, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkárának felmentéséről is határozott. A kormányfő továbbá elfogadta a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának lemondását is.

Rovatok