Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a nyíregyházi kórház, ahol meghalt a két kismama

2024. január 20., szombat 16:57

A nyíregyházi kórházban meghalt kismamák gyerekei egészségesek, és édesapjuk neveli fel őket. Mindkét esetben császármetszéssel jöttek világra a gyerekek.

Az Index is megírta, hogy a közelmúltban két kismama is meghalt a nyíregyházi kórházban, ráadásul 24 órán belül. 

A kórház állítása szerint a két eset egymástól független, és előre nem látott problémák okozták a kismamák halálát. Az RTL híradójának riportja szerint a 28 éves Renáta ikerlányokat, míg a 33 éves Nikoletta harmadik gyermekét hozta világra, de mindketten meghaltak a szülés után

Az eset nagy felháborodást okozott, nemrég az érintett kórház is megszólalt a történtekről. 

A két sajnálatos eset között semmilyen összefüggést nem tárt fel a vizsgálat. Mindkettőnél olyan visszafordíthatatlan és előre nem látható folyamatok indultak el a kismamák szervezetében, amiket a legszakszerűbb és a leggondosabb beavatkozás ellenére sem tudtak orvosaink visszafordítani

– mondta Vitkai Éva, a nyíregyházi kórház kommunikációs vezetője a Gyerekszoba.hu-nak.

Az egyik kismama esetében rendőrségi vizsgálat is indult azóta. 

A kórház szerint szülészeti osztályuk „a megye vezető kórházi osztálya, évente több mint ötezer szülés zajlik itt, köztük számos komplikált, súlyos állapotú anyáé is. Minden emberi élet elvesztése megterheli a gyógyító-ápoló személyzetet, de a szomorú esetek okainak feltárása is segíti a további gyógyító munkát” – mondták. 

Rovatok