Index Vakbarát Hírportál

Nehezebb lehetett magyarból az idei felvételi

2024. január 22., hétfő 05:54

Több mint 72 ezer diák felvételizett szombat délelőtt a központi középfokú felvételi vizsgán. A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban (AKG) már kijavították a felvételi dolgozatokat. Az adataik szerint az idei magyar és matematika felvételin átlagban 29-32 pontot értek el a diákok. A magyar feladatsort a tavalyinál nehezebbnek ítélték meg.

Ahogy az Index beszámolt róla, több mint 72 ezer diák 537 helyszínen felvételizett szombat délelőtt a központi középfokú felvételi vizsgán. A 9. évfolyamra, valamint a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkezők magyar nyelvből és matematikából vizsgáztak. 

Az Oktatási Hivatal a honlapján tette közzé a feladatlapokat és a hozzájuk tartozó megoldásokat. A diákok néhány nap múlva tudhatják meg, hogyan teljesítettek.

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban már szombaton kijavították a felvételi dolgozatokat, amelyről egyelőre csak átlagadatokat közöltek. Az AKG-ban csak a 7. és 9. évfolyamokra jelentkező diákok írtak központi tesztet, de az intézmény szerint eredményeik jó iránymutatást adhatnak a felvételizőknek. Az elmúlt tíz évben eredményeik 0,4-1,2 ponttal tértek el az országos átlagtól. 

Az AKG idei vizsgadolgozatainak átlaga:

Az írásbeli felvételiken összesen 50 pontot lehetett elérni.

A tavalyinál nehezebb lehetett a magyar felvételi

A hatosztályos és a négyosztályos matematika felvételi dolgozatok átlagos eredménye már negyedik éve közel azonos, így valószínűleg idén is hasonló átlageredmények várhatók.

Magyarból a tavalyi átlaghoz képest 5 ponttal lehet alacsonyabb az országos átlag. 

A szövegértés feladatsor évről évre változik, az AKG szerint a tavalyihoz képest idén nehezebb volt a magyar felvételi. Hozzátették, hogy a matematikadolgozatok nehézségét a magyarhoz akarják igazítani, hogy ne legyen akkora előnye a jó matekosoknak a jó magyarosokhoz képest.

A kétféle dolgozat átlagai között az utóbbi években már csak 2-3 pontos a különbség, korábban gyakran volt 10 pont feletti különbség is, a magyar javára.

A pótló írásbeli felvételit január 30-án tartják, így azok a diákok is pótolhatják a vizsgát, akik január 20-án nem tudtak megjelenni.

(Borítókép: Diákok a központi írásbeli felvételi vizsgán az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumban 2015. január 17-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok