Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a nyíregyházi férfit, aki megölte élettársát és a gyerekeknél hagyta a holttestet

2024. január 22., hétfő 21:02

Elfogták a rendőrök a nyíregyházi férfit, aki pénteken halálra verte élettársát.

A közleményben azt írták, a nyomozás adatai szerint a férfi nyíregyházi otthonukban olyan súlyosan bántalmazta 39 éves élettársát, hogy a nő életét vesztette. A bűncselekmény után távozott otthonról, halott élettársát a szobában hagyta, és több napig nem ment haza.

Ilyen körülmények között hagyta felügyelet nélkül a lakásban öt kiskorú, gyámsága alatt álló gyermekét.

Közülük a legidősebb, a 14 éves fiú értesítette pénteken a mentőket, valamint egyik rokonukat a nő haláláról.

A szabolcsi nyomozók szombaton az 53 éves M. Zoltánt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. A bíróság hétfőn elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét is. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást M. Zoltán ellen. A férfival szemben – amiatt, hogy a gyámsága alatt lévő öt kiskorú gyermeket halott élettársával együtt több napra egyedül hagyta – felvetődött a kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja is, amit a nyomozók igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálnak – írta a police.hu.

Rovatok