Index Vakbarát Hírportál

Életet menthet, mégsem elég elterjedt a füstérzékelő

2024. január 22., hétfő 12:21

Tavaly csaknem 6500 ingatlanban keletkezett tűz, ezek közül csupán 16-ban, az otthonok 0,2 százalékában volt füstérzékelő – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivőhelyettese hétfőn.

Dóka Imre azt írta, ahol volt ilyen készülék, ott nem történt tragédia, de még súlyos sérülés sem, hiszen a füstérzékelő már a tűz kezdeti fázisában jelzett.

Az életmentő eszköz hangos akusztikus jellel hívja fel a tulajdonosok figyelmét a tűzre, akkor, amikor még a testi épségük kockáztatása nélkül meg tudják fékezni a lángokat, amihez egy otthoni, porral vagy habbal oltó készülék használatát ajánlják – jelezte.

A szóvivőhelyettes kiemelte, hogy fokozott elővigyázatossággal és megelőző intézkedésekkel elejét lehet venni az otthoni tűzeseteknek.

Azt javasolta, hogy rendszeresen ellenőrizzük az elektromos készülékeket és vezetékeket, kerüljük a hálózat túlterhelését, és csak jó állapotú, engedélyezett elektromos eszközöket használjunk. Fontosnak nevezte, hogy a gyúlékony anyagokat tartsuk távol a hőforrásoktól, és megfelelően tároljuk. Emellett ügyeljünk a fűtési rendszerek karbantartására és arra, hogy csak megfelelően engedélyezett fűtőberendezéseket használjunk – sorolta Dóka Imre.

Kitért arra, hogy a nyílt láng használatára fokozottan figyelmet kell fordítani, minden esetben meg kell győződni arról, hogy biztosan eloltottuk a gyufát, a gyertyát vagy éppen a cigarettát.

Az egyik legutóbbi alkalommal egy ferencvárosi társasházban vesztette életét egy középkorú nő. Erről az Index is beszámolt, amit ide kattintva olvashat.

Fokozottan figyelni kell az idős, egyedül élő rokonokra, ismerősökre – figyelmeztetett Dóka Imre az MTI szerint, hozzátéve, baj esetén a 112-es segélyhívó számon azonnal értesíteni kell a tűzoltókat.

Rovatok