Index Vakbarát Hírportál

Megvan, mikor érkeznek új villamosok Budapestre

2024. január 23., kedd 20:34

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bejelentette kedden, hogy elkezdték gyártani a CAF típusú villamosokat, amelyek első példányai már idén ősszel megérkeznek Budapestre. A spanyol gyártótól 2022 novemberében 20, tavaly márciusban pedig 31 járművet rendeltek. Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár szerint a BKK korábbi vezetőjeként kötötte meg ezt a beruházást.

Elkezdték gyártani a budapesti CAF-villamosokat, és már az első egység vázszerkezete is összeállt – derült ki a BKK közleményéből.

Mint írták: a spanyol járműgyártó ütemezetten halad a munkákkal, így a vázszerkezet oldalának összeszerelését követően a kész elemek – a szükséges ellenőrzések után – a festési részlegbe kerülnek.

Közleményük szerint 2022 novemberében 20 rövid CAF-villamost rendeltek meg, amelyekből az első példány várhatóan idén szeptember végén érkezik. Ezt követően havonta kettesével állnak forgalomba a villamosok. A fővárosi járműflotta további 31 (26 rövid és 5 hosszú) villamossal gyarapodik, az utolsó jármű a tervek szerint 2026 nyárán érkezik Spanyolországból.

Halaszthatatlanná vált a budapesti villamosok cseréje

A fővárosban naponta mintegy 330 villamos közlekedik, a forgalomban lévő szerelvények harmada 45 évesnél idősebb. A jelenlegi járművek legalább 15 évvel meghaladták a vasúti közlekedésben általános 30 évre tervezett élettartamukat, így cseréjük halaszthatatlanná vált – emelte ki a BKK.

Hozzátették, hogy a fővárosi villamosbeszerzésekkel 2021-ig 73 vadonatúj, CAF típusú villamos állt forgalomba. Az újabb, összesen 51 jármű érkezésével és forgalomba helyezésével olyan vonalakon is közlekedhetnek majd alacsony padlós, légkondicionált, energiatakarékos villamosok, ahol jelenleg csak néhány, vagy egyáltalán nem közlekedik.

Vitézy Dávid büszke a beruházásra

Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár Facebook-bejegyzésében ismertette, hogy a BKK korábbi vezetőjeként még 2014-ben ő írta alá a szerződést a spanyol villamosgyártóval.

Büszke vagyok erre a beruházásra, a CAF-villamosok beszerzése az elmúlt 35 év legnagyobb villamosflotta-cseréje volt Budapesten. 

– írta a volt közlekedési államtitkár.

Felidézte, hogy az első körben rendelt járművek azóta is járnak többek között az 1-es, a 3-as és a budai fonódó 17-es, 19-es villamosok vonalain. A szerződést előrelátóan jelentős opcióval kötötték meg, így a Fővárosnak és a BKK-nak további 77 darab villamos ütemezett megrendelésére maradt még lehetősége. 

Mivel a szerződés az euróinflációt követte, de az iparági áremelkedéseket nem, így az új villamosok rendelését a 2014-es árakon biztosítják. Vitézy Dávid szerint ez „nem kis szó, hisz ilyen áron egy új tenderen ma már megközelítőleg sem kapna ajánlatot a BKK, a duplája is jó ár lenne. A villamosok beszerzését az EU 99 százalékban támogatta – tette hozzá.

Rovatok