Index Vakbarát Hírportál

Szavazhat a török parlament a svéd NATO-tagságról, rendkívüli ülést tarthat a magyar Országgyűlés?

2024. január 23., kedd 09:20

Sajtóinformációk szerint a török parlament a héten szavazhat Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálásáról. Az MSZP ezután kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.

A Magyar Szocialista Párt Országgyűlési Képviselőcsoportja kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását a Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat elfogadása érdekében – jelentette be a párt.

Az MSZP szerint „Svédország a NATO elkötelezett partnere, 1994 óta vesznek részt a Szövetség békepartnerségi programjában, illetve aktív szerepet vállaltak és vállalnak NATO-vezetésű múltbeli és jelenlegi béketámogató műveletekben. Svédország NATO-csatlakozása is azt a törekvést erősítené, hogy közösen garantáljuk Európa és az emberek biztonságát.”

„Mindössze két NATO-tagország nem ratifikálta mostanáig a svédek csatlakozását a szövetséghez: Törökország és – szégyenünkre – Magyarország. A legfrissebb hírek szerint Törökország a héten elfogadhatja már a svéd csatlakozást, így Magyarország utolsóként ratifikálhatja az egyezményt” – utaltak a közleményben a Bloomberg értesülésére.

Immár másfél éve van az Országgyűlés előtt Svédország NATO-csatlakozásának ügye. Másfél éve blokkolják Orbán fideszes „bátor emberei" Svédország NATO-csatlakozását. Ezért 2022 szeptembere óta minden parlamenti ülésen kezdeményeztük ennek az ügynek a napirendre vételét, de a fideszesek minden alkalommal a napirendre vétel ellen szavaztak

– emlékeztetett az MSZP.

A párt úgy vélekedett, hogy „Orbánék ezzel az értelmetlen színjátékkal felbecsülhetetlen károkat okoztak Magyarországnak, és szégyent hoztak ránk, magyar emberekre.

Az elfogadás dátumát, a késlekedés okait érintő hazudozásokkal, a Borat-szerű fideszes delegáció kiküldésével eredményt nem értek el, előadásuk legfeljebb Putyinnál arathatott sikert.”

Várakozás

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az előző héten azt mondta, ők még mindig arra várnak, hogy a svéd kormány megkeresse őket bizonyos konfliktusok miatt.

Bóka János európai ügyekért felelős miniszter nem sokkal korábban szintén arról beszélt, hogy „a svéd NATO-tagság ratifikációjának időpontja attól függ, milyen gyorsan és hatékonyan halad a bizalomépítés Magyarország és Svédország között, ezzel megnyugtatva azon magyar parlamenti képviselőket is, akiknek kétségeik és aggályaik vannak. A kulcs tehát a magyar–svéd politikai párbeszéd.”

Rovatok