Index Vakbarát Hírportál

Feleslegessé vált eszközöket értékesít a Magyar Honvédség

2024. január 25., csütörtök 11:51

Haderőfejlesztés zajlik a Magyar Honvédségnél, hogy a legmodernebb, 21. századi csúcstechnológiával legyen felszerelve. A régebbi, feleslegessé vált darabokat pedig leselejtezik és eladják.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a magyar haderő modernizációjával kapcsolatban kijelentette: „a magyar kormány számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az elsődleges feladat”.

„A »veszélyek korában ezért mindent megteszünk«, ezt szolgálta a nemrég sikeresen lefolytatott, 30 éve nem látott léptékű, Adaptive Hussars 23 elnevezésű katonai-védelmi gyakorlat, valamint a Magyar Honvédség szemléletének, illetve személyi és eszközállományának megújítása” – tette hozzá.

A haderőfejlesztés keretében az egyik legfontosabb cél, hogy a Magyar Honvédség a legmodernebb, 21. századi csúcstechnológiával legyen felszerelve, ezt szolgálják az új beszerzések is

– mondta a miniszter.

Egyúttal lehetőség nyílik a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és szakanyagok – törvényben meghatározott értékhatárig történő – értékesítésére. „Az értékesítéssel az eszközök tárolási költségeivel is megtakarítást tudunk elérni” – emelte ki a miniszter.

Hozzátette: a nemzetközi kötelezettségek betartása mellett Magyarország lehetővé teszi a fent említett, a haderőfejlesztés nyomán feleslegessé váló haditechnikai eszközök és szakanyagok továbbértékesítését Szerbia felé.

Rovatok