Index Vakbarát Hírportál

Rendőrgyilkosságra készült egy borsodi férfi

2024. január 26., péntek 11:47

Hivatalos személy elleni erőszak, valamint emberölés előkészületének bűntette miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett egy borsodi férfit.

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken közölte, hogy egy rendőr megölésére készült egy középkorú borsodi férfi – írja az MTI.

A közlemény szerint január 10-én a rendőrök egy borsodi településen közlekedésrendészeti ellenőrzés keretében intézkedtek egy helyi férfival szemben, akivel – miután pozitív eredményt produkált a légalkohol-ellenőrzéskor – közölték, hogy elő fogják állítani a rendőrkapitányságra.

A megalapozott gyanú szerint ekkor a férfi megveréssel fenyegette meg a rendőrt, aki ezt követően megbilincselte. Miközben a rendőrkapitányságra szállították, majd a kapitányságon az elkövető továbbra is bántalmazással fenyegette a rendőrt és családját,

kijelentette, hogy a rendőrt megöli vagy megöleti, illetve leköpte a hivatalos személyt.

A férfi szabadon engedését követően sem tett le a rendőrök ellen tervezett retorzióról. A következő napokban több ismerősének beszámolt arról, hogy a rendőrök bántalmazását és a rendőr zászlós megölését tervezi. A szándékát részletesebben is kifejtette, közölte, hogy

29 lőszert akkor sem tud megúszni, ha rendőrautóban ül.

Azt is elmondta, tudja, hol adnak gépkarabélyt két teli tárral. A férfi azt állította, hogy a cselekmény végrehajtására kész terve van, és az is megfogalmazódott benne, elmegy a rendőr házához, és amikor hazaér, fejbe lövi a zászlóst a kapuban.

Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mivel az elkövetővel szemben fennáll a bűnismétlés, valamint bizonyítás megnehezítésének veszélye. A letartóztatásról a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája pénteken dönt.

Rovatok