Index Vakbarát Hírportál

Videón a cserben hagyó újpesti gázoló elfogása

2024. január 26., péntek 06:24

A budapesti rendőrök Szigetszentmiklóson fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint a balesetet okozó autót vezette Budapesten, a IV. kerületben. Az ütközést követően elmenekült a helyszínről, a balesetben egy másik férfi a helyszínen meghalt.

Január 22-én este egy Mercedes R320 személygépkocsi a Budapest, IV. kerületi Rózsa utcán közlekedett az Árpád út felől a Görgey Artúr utca irányába, amikor a Deák Ferenc utca kereszteződéséhez érve az ott piros lámpánál várakozó három autónak ütközött. Az egyik autó villanyoszlopnak csapódott, míg a másik két autó egy autóbusznak sodródott.

A baleset során három ember sérült meg, akik közül egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két sérültet a mentők kórházba vitték.

Ahogy már korábban megírtuk, a feltételezett okozó segítségnyújtás, adatai hátrahagyása, illetve anélkül távozott a helyszínről, hogy meggyőződött volna a sérültek állapotáról.

A budapesti rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, amely során 24 órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható M. Pétert.

A rendőröknek 2024. január 25-én végül látókörébe került M. Péter egyik ismerőse, akinek a szigetszentmiklósi hétvégi házát délután a bevetési és a célkörözési nyomozók átkutatták. A rendőrök a házban megtalálták és  elfogták M. Pétert, akit a Közlekedésrendészeti Főosztályra állítottak elő.

A rendőrség közleménye szerint a férfi kihallgatásán elismerte, hogy január 22-én a vezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett, és így okozott Újpesten balesetet.

A rendőrök a férfi elfogását követően kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, ami THC-ra pozitív eredményt mutatott. M. Pétert ezt követően mintavételre előállították, majd halált okozó közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények megalapozott gyanújával hallgatták ki. A férfi elismerte a felelősségét a baleset okozásáért.

Kihallgatását követően a rendőrök kezdeményezték M. Péter letartóztatását.

Rovatok