Index Vakbarát Hírportál

Jelentős túlsúllyal közlekedett az M5-ös autópályán egy román autó

2024. január 26., péntek 10:45

Több mint másfél millió forint büntetést kapott annak a román furgonnak a sofőrje, illetve az üzembentartója, amelyik a két tonnát is meghaladó túlsúllyal közlekedett az M5-ös autópályán.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegye közútjain végeztek ellenőrzéseket, amikor felfigyeltek egy román járműszerelvényre. A furgon egy trélert húzott maga után, melyen egy platós kisteherautót szállított, a kisteherautó platóján pedig még egy személyautó is volt.

A mázsáláskor beigazolódott a gyanú: az autó több mint két tonna túlsúllyal közlekedett, a gépjárműben pedig menetíró készülék sem volt.

Közölték azt is, hogy akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre, hiszen a jármű a hirtelen fellépő fizikai hatások során kiszámíthatatlanul reagál, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedésben részt vevőket is veszélyezteti.

A pénzügyőrök közigazgatási eljárást indítottak, amelynek eredményeként a túlsúly miatt a járművezetőnek 650 ezer, míg a menetíró készülék hiánya miatt a jármű üzembentartójának 1 millió 40 ezer forint bírságot kell fizetnie.

Rovatok