Vona Gábor pártja, a Második Reformkor szerint vissza kell adni a fiataloknak Magyarországot. Igaz lenne, hogy a parlamenti pártok inkább az idősek megszólítására építenek, és a „fiatalcentrikus politika” hiánycikk a magyar belpolitikában? Az Index a PegaPoll vezető elemzőjét kérdezte.
A Második Reformkor január 20-án tartotta budapesti évadnyitó rendezvényét, Vona Gábor pártelnök többek között arról beszélt, hogy szerinte létezik – egy ki nem mondott – „fiatalellenes konszenzus” a magyar politikában, amely leginkább az idősek manipulációjára épül. Azt mondta: pártjával egy „fiatalcentrikus politikát” szeretnének képviselni, de nem az idősek ellen; nem megosztani akarnak, hanem a jelenleg megosztott helyzetet kiegyenlíteni, kiegyensúlyozni, hogy a fiataloké is legyen az ország. Két ügyet is említett, amit pártja felvállal: a fiatalok életkezdésének támogatása és az egészségügyi prevenció szélesítése. A Második Reformkor elnöke azzal érvelt, hogy ahol nem jó a fiataloknak, ott előbb-utóbb senkinek sem lesz jó.
A PegaPoll vezető elemzője, Kovács János szerint a „fiatalellenes konszenzus” egy retorikai elem, afféle költői túlzás, ugyanakkor megjegyezte: van valóságalapja a megragadni kívánt problémának.
Miközben egyáltalán nem közömbös szempont a pártok számára, hogy szavazói tartalékokra leljenek a fiatalabb korcsoportok megszólításával, a pártpolitikai érdek rövid távú, választásról választásra szóló logikája csupán másodlagos célcsoporttá teszi a demográfiailag jóval szűkebb, ráadásul az idősebb korcsoportokhoz képest szignifikánsan alacsonyabb részvételi hajlandóságot mutató fiatalokat
– magyarázta lapunknak az elemző.
Azt is mondta, hogy a sokat emlegetett „generációváltáshoz” szükséges utánpótlási csatornák nyitva tartásához is szükség volna a fiatalok közéleti aktivitásának fokozására, de a befagyott pártstruktúrák és a „politikai túlélők” fiatalítással szembeni ellenállása szűkre szabja az érvényesülés kereteit.
„Ettől még időről időre feltűnnek új, fiatal arcok a politikai arénában, de ők jellemzően politikai szelepként vagy gombdíszként funkcionálnak, nem képesek autonóm módon, generációs szempontból autentikusan képviselni a fiatalokat” – tette hozzá Kovács János.
Az elemző rámutatott, hogy mind a kormányoldal, mind az ellenzéki pártok igyekeznek magukhoz kötni a fiatal választókat is.
„Fiatal politikusokat készítenek fel a szerepre, fiatalokat célzó kedvezményeket, támogatásokat nyújtanak, vagy éppen azok meglétét hiányolják. Ifjúságkutatási felmérések tanulsága, hogy a fiatalok körében az ellenzéki szavazók a teljes választókorú népesség átlagához képest felülreprezentáltak. Ez lehet annak a jele, hogy a fiatalok jellemzően kritikusabbak, »lázadóbbak« a regnáló hatalommal és a fennálló viszonyokkal szemben, de annak az előjele is lehet, hogy a most aktív, döntéshozatali pozícióban lévő politikusgeneráció – beleértve az ellenzéket is – egyre kevésbé találja meg a közös hangot a fiatalokkal” – vélekedett Kovács János.
Fontos megjegyezni az elemző szerint, hogy
a politikával és a politikusokkal szembeni bizalomhiány a fiatalok körében gyakran a politikától való távolmaradásban nyilvánul meg, és csupán kisebb része ölt testet tiltakozó megmozdulásokban.
A közélet iránt érdeklődőbb, politikailag tudatosabb fiatalokat igyekeznek a pártok és véleményformálók „a jó ügy” szolgálatába állítani, de ez gyakran nem a tényleges választói kereslet, sokkal inkább a pártok által megjelenített kínálat irányából történik, ami egyáltalán nem segíti a politikától távolságot tartó fiatalok bevonásának, mobilizálásának célját.
A Fidesz sikerként könyvelheti el, hogy bár a fiatalok körében az átlagnál mérsékeltebb a kormánypártok támogatottsága, relatív előnyük még így is megvan az ellenzéki riválisokhoz képest. A DK szavazói bázisa elöregedett, a fiatalok irányába történő nyitást a párt a fiatalos stílus mellett új, digitális, interaktív kampányeszközök segítségével igyekszik elősegíteni. A Momentum és a Mi Hazánk a fiatalok más-más szocializációs háttérrel rendelkező szegmensét voltak képesek támogatottságukhoz képest nagyobb arányban megszólítani, ugyanakkor mindkét párt esetében mutatkoznak a további növekedés korlátosságának jelei
– fejtette ki Kovács János.
Kérdésünkre válaszolva az elemző arról is beszélt, hogy a szavazatmaximalizálást célul kitűző, társadalmilag beágyazottabb, esetleg gyűjtőpárti jegyeket viselő politikai formációk számára kifizetődőbb az időseknek szóló „ígéretlicit”, mint „a közéleti érdeklődésében korlátozott, a politikával szemben gyakran ellenérzéseket tápláló, életkezdő korosztály” problémáira fókuszáló kampány.
„Ez persze nem jelenti azt, hogy akár a programalkotás, akár a kormányzati cselekvés szintjén ne volnának valódi, a fiatalok élethelyzetét, lehetőségeit befolyásoló közpolitikai megoldások, ám ezek politikai megtérülése hosszabb távú és esetlegesebb, mint a szavazatszerzési céllal életbe léptetett, gyakran eseti vagy rendszeres felülvizsgálatra szoruló jóléti intézkedéseké” – tette hozzá Kovács János.
Nem érdemes azonban az elemző szerint politikai manipulációról sem beszélni egy-egy választói szegmenssel (pl. nyugdíjasok) kapcsolatban, mert
az efféle szembeállítás szintén manipuláció, és az idősebb korcsoportok sem alkotnak homogén választói tömböt.
Mint kifejtette: a kormányzaton, illetve a kormánypártokon belül leosztott szerepek lehetővé teszik a többirányú, célcsoportos kommunikációt, és ennek jól érzékelhető része a különböző korcsoportok egymással szinkronban lévő megszólítása is.
„A hangulatjavító intézkedések azonban és az azokra elkülönített költségvetési források a választási logikát, a választásszociológiai megfontolásokat tükrözik, és ennek megfelelően előnyben részesítik a demográfiailag népesebb, könnyebben mozgósítható, pártpreferenciájában elkötelezettebb, jellemzően idősebb rétegeket. De egyetlen, a hosszú távú sikerben érdekelt és tartós kormányzásra berendezkedő párt sem engedheti meg magának, hogy csupán egyetlen hangszerrel, szűkebb célközönség számára játsszon, vagyis jelentős szavazói tartalékokat hagyjon lemorzsolódni” – mutatott rá Kovács János.
Az ellenzékre kitérve elmondta: szervezetileg széttartóbb, több egymással is versengő párt alkotja, így volna lehetőség arra, hogy létrejöjjön egy tisztán generációs érdekképviseletet felvállaló politikai közösség, amelyik akár a fiatalok nyelvén, friss vitákat indukálva tematizálhatná a közéletet – anélkül, hogy más hangszínen ugyanazt az üzenetet közvetítené, mint az összes többi ellenzéki párt.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen lehetőségei vannak egy újonnan induló pártnak, amely „fiatalcentrikus politikát” szeretne képviselni, az elemző azt mondta:
betörni a politikai piacra egy „zöldmezős beruházással” komoly kihívás, amikor nincsenek nagy, társadalmi katarzisélmények, „tektonikus mozgások” a politikában.
„Elég sok szereplő kísérletezett ezzel, a legtöbben csekély eredményességgel” – jegyezte meg Kovács János, de azt is kiemelte, hogy az elmúlt évek választóiattitűd-kutatásai szerint az újabb pártok, politikai aktorok iránti érdeklődés és nyitottság a fiatalabb választók között lényegesen magasabb, mint a politikailag elkötelezettebb, a polarizált viszonyokba „belecsontosodott”, jellemzően idősebb szavazók körében.
„Ráadásul egy újonnan fellépő párt számára kezdetben még előnyös is lehet, ha egy szűkebb, jobban lehatárolható, általa könnyebben megszólítható célcsoport harsány képviseletét vállalja fel. Ezzel szemben a nagyobb szereplők, különösen a néppártok számára ez aligha volna kifizetődő stratégia” – mutatott rá az elemző.
Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a „fiatalbarát” vagy „fiatalcentrikus politika” gondolata nem újdonság, azt korábban minden, magát „21. századinak” címkéző párt (a Jobbik éppen ilyen volt, amit a 2018-as országgyűlési választásig pont Vona Gábor vezetett) meghirdette már. Kovács János úgy véli, hogy a lényeges kérdés inkább az, lesz-e olyan politikai játékos a palettán, akit a fiatal választók valóban hitelesnek látnak ebben a szerepben a generációs érdekek kijárására és képviseletére.
A PegaPoll vezető elemzője szerint nem zárja le szükségszerűen a növekedés lehetőségeit, ha egy induló párt a „fiatalcentrikus politika” ambíciójával lép elő, hiszen emellett még rendelkezhet átfogó társadalmi ajánlattal, de a fókuszpontokkal és irányjelzőkkel megkönnyíti a közösségépítést, ami felfutó szakaszban, az országos pártszervezet kiépítésekor kifejezetten kapóra jöhet.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)