Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatásban van az Újpesten halálos balesetet okozó férfi

2024. január 27., szombat 15:07

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint hétfőn halálos balesetet okozott Újpesten – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton.

Szabó József Tamás az MTI-nek elmondta: a nyomozási bíró a letartóztatást a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével, továbbá azzal indokolta, hogy a férfi ellen több eljárás is van folyamatban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábban azt közölte: a 40 éves férfi – miután többnapi rejtőzködés után csütörtökön Szigetszentmiklóson elfogták a rendőrök – beismerő vallomást tett. Kihallgatásán elismerte, hogy vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült hétfőn a volán mögé, így okozott Újpesten balesetet.

Hozzátették: a rendőrök a férfi elfogása után kábítószergyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A férfit előállították mintavételre, majd halálos közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása és eltiltás hatálya alatti járművezetés megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A BRFK tájékoztatása szerint a baleset hétfő este fél nyolc körül történt: egy Mercedes R320 típusú személygépkocsi a főváros IV. kerületében, a Rózsa utcában, a Deák Ferenc utcai kereszteződésnél a piros lámpánál várakozó három autónak ütközött. Az egyik autó villanyoszlopnak csapódott, míg a másik két autó egy autóbusznak sodródott.

A balesetben hárman sérültek meg: egyikük a helyszínen meghalt, a másik két sérültet a mentők kórházba vitték.

A gyanúsított segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, nem hagyta hátra az adatait, és nem győződött meg a sérültek állapotáról – áll a rendőrség korábbi közleményében.

Rovatok