Index Vakbarát Hírportál

Pozsgay Imre 35 éve robbantotta a politikai bombát: 1956 népfelkelés volt!

2024. január 28., vasárnap 13:23

Ma 35 éve, 1989. január 28-án jelentette be Pozsgay Imre a 168 Óra című rádióműsorban, hogy az MSZMP Központi Bizottsága által felkért Történész Albizottság szakértői anyaga az 1956-os eseményeket „népfelkelésnek” tartja. A bejelentés lavinát indított el.

Nagy Imre már az 1956. október 28-i rádióbeszédében – neveket ugyan nem említve – elítélte azokat, akik „ellenforradalomnak” nevezték az addigi eseményeket. Az október 23-i megmozdulásokat „az elmúlt évtized szörnyű hibáinak és bűneinek végzetes következményei” miatt kibontakozott „nemzeti demokratikus mozgalomnak” nevezte. A „tragikus testvérharc” okait is a régi, bűnös politikában jelölte meg. Mint mondta, kormánya a „demokratikus nemzeti egység, függetlenség és szocializmus kormánya” kíván lenni. Később Nagy Imre – de a kezdeti eseményekre Kádár János is – használta a „népfelkelés” kifejezést. Ezzel szemben a hazai ellenzék és a külföldi emigráció, a külföldi politikai és tudományos szakirodalom leginkább a szabadságharc, a forradalom fogalmakkal jelölte az esemé­nye­ket.

Nem kis meglepetést keltett, hogy Kádár János 1972-ben, a 60. születésnapja alkalmából az őt köszöntő pártvezetők és dolgozók csoportja előtt első ízben nevezte „nemzeti tra­gédiának” – az addig merev következetességgel használt ellenforrada­lom helyett – az „októberi eseményeket”.

Egyébként a pártirodalom, az oktatási anyagok, a tankönyvek szigorúan „ellenforradalomnak” minősítették a Kádár-rendszer végéig az 1956-os forradalmat és szabadságharcot.

Vagyis 1956 megítélése a Kádár-rendszerben bő három évtizedig „ellenforradalom” volt, rövid ideig „népfelkelés” és csak a rendszerváltozás után forradalom.

A fordulópont

1956 hivatalos megítélésében a fordulópont 1989. január 28-án, szombat délután jött el, amikor Pozsgay Imre a 168 Óra című rádiómű­sorban először hivatkozott arra, hogy az MSZMP Központi Bizottsága által felkért Történész Albizottság – a KB által még meg nem vitatott – szak­értői anyaga az 1956-os eseményeket „népfelkelésnek” tartja, amely a nemzeti önérzetében megsértett és megalázott társadalom fellépése volt a diktatúra ellen. A bejelentés így hangzott el:

– És hogyan ítélik meg Nagy Imre 1956-os szerepét, tevékenységét?

– Ez az, ami körül még zajlanak a viták, felmerülhetnek olyan belső és külső összefüggések, amelyek ezt a megítélést, hogy úgy mondjam, árnyaltabbá teszik. Például önmagában az a körülmény, hogy ez a bizottság, a jelenlegi kutatások alapján, népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt. Egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek.

Grósz őrjöng

A bejelentés valóságos lavinát indított el. Tiltakozó táviratok, telefonok, telexek, levelek százai árasztották el az állampártot. Pozsgay tudatosan választotta meg az időpontot, hiszen Grósz Károly, az MSZMP főtitkára éppen a svájci Davosban volt a világgazdasági fórumon, és ott értesült az otthoni fejleményekről. Többen azt ajánlották Grósznak, hogy jöjjön azonnal haza különgéppel. A őrjöngő főtitkár már a repülőtérről felhívta Pozsgayt, és még aznap délután találkoztak. Pozsgay később így elevenítette fel a történteket:

Amint a hivatali szobájába léptem – emlékezett vissza később Pozsgay –, egy paksaméta papírt vágott az orrom elé, és azt mondta: nézd meg, mit főztél, mit kotyvasztottál! Özönlenek a megyékből a telexek, tiltakoznak az akciód ellen, ez a közvélemény. Erre azt válaszoltam, hogy te nagyon tévedsz, ez nem a közvélemény, ez a telextulajdonosok közvéleménye, a megyei pártbizottságok hangulatjelentése, és ők nyilván a dühüket továbbították.

Grószt már az is frusztrálta, hogy az MSZMP 1988. május 22–24. közötti pártértekezlete után láthatóan kicsúszott a kezéből a dolgok irányítása. A pártvezetés erősen megosztott volt, amit az is jelzett, hogy Pozsgay Imre, aki júniustól a kormány államminisztere is volt, november 25-én bejelentette: az MSZMP párbeszédet kezd az ellenzéki szervezetekkel. Ezt a folyamatot akarta megállítani Grósz november 29-én, amikor a Budapest Sportcsarnokban összegyűlt pártaktivisták és munkásőrparancsnokok előtt kijelentette, ha nem őrzik meg „a szocializmus értékeit”, akkor „az anarchia, a káosz és – ne legyen illúzió – a fehérterror fog eluralkodni”.

A nyugvópont

A rendszerváltozás után 1956 megítélése nyugvópontra jutott. Az egyik ismert politológus, Bihari Mihály az alig két hétig tartó eseménysorozatot jellegét és tartalmát tekintve egyszerre minősítette

Részletesebben:

  1. Az 1956-os forradalom mindenekelőtt fegyveres felkelés volt a diktatúra hatalmi rendszere ellen. A fegyveres felkelés spontán módon tört ki 1956. október 23-án a késő esti órákban Budapesten, elsősorban a Magyar Rádió épületénél, a Bródy Sándor utcában. Részben ezzel pár­hu­za­mosan, részben ezt követően – 24-én hajnalban – több helyszí­nen robbant ki a fegyveres ellenállás és harc, elsősorban a Budapest ut­cáira, tereire kivonuló szovjet csapatok ellen, továbbá a magyar középületeket védő magyar katonai és államvédelmi csapatok reguláris alakulatai ellen.
  2. A tömegmegmozdulás kezdettől fogva – és „kollektíven megfo­galmazott programja” alapján is – politikai forradalom volt. Kezdet­ben röpcédulákon, majd a sajtóban megjelenő követelések alapján a tö­meg a politikai-hatalmi rendszer radikális megváltoztatását követelte, a szociális és a szocialista társadalmi berendezkedés alapjainak (a tulaj­doni viszonyok, a földosztás eredménye, a szociális vívmányok) a megváltoztatása nélkül.
  3. Magyarországon nemzeti szabadságharc bontakozott ki az ország szuverenitásáért és függetlenségéért. Pár nap alatt két ízben robbant ki konfliktus a szovjet katonaság és a magyar felkelők között: először 1956. október 24-én hajnalban, másodszor november 4-én hajnalban. Első alkalommal még a Gerő–Hegedűs-féle vezetés és az MDP hatal­mának megmentése érdekében szállták meg Budapest utcáit, és vették körül a fontosabb középületeket a szovjet hadsereg csapatai. A pár nap­pal korábban Budapest elhagyására kényszerített szovjet csapatok má­sodik alkalommal már a Nagy Imre-kormány megdöntése és a Kádár-kormány hatalomra juttatása, a forradalom leverése érdekében intéztek támadást a szabadságharcosok ellen. A reguláris magyar hadsereg részé­ről katonai ellenállásra végül is nem került sor. A felkelő „szabadsághar­cos alakulatok” és a frissen megszervezett Nemzetőrség egységei száll­tak szembe a szovjet csapatokkal.
  4. Az 1956-os forradalom az első rendszerváltoztatási kí­sérlet volt Magyarországon az 1948–1949-es kierőszakolt rendszerváltás óta. A rendszerváltoztatási kísérlet célja a magyar társadalomra rákény­sze­rített, szovjet típusú diktatórikus szocializmus megszüntetése volt, továbbá a független, demokratikus Magyarország megteremtése.

(Borítókép: Pozsgay Imre 2015. május 27-én. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok