Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a BKK, tíz év után olcsóbb lesz a Budapest-bérlet

2024. január 29., hétfő 20:31

Miután Lázár János építési és közlekedési miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester megállapodott, a BKK bejelentette, hogy március 1-től olcsóbb lesz a Budapest-bérlet.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közösségi oldalán hétfő este bejelentették, hogy nemcsak megmarad a Budapest-bérlet, de tíz év után, március 1-jétől csökken az ára is. Hozzátették, hogy a bérlet továbbra is érvényes lesz a főváros egész területe mellett a HÉV-eken, a „kék Volánbuszokon” és a MÁV kijelölt vonatain.

Erről Lázár János építési és közlekedési miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn állapodott meg. A megállapodás továbbá azt is tartalmazza, hogy a Pest vármegyére váltott havi bérletet, illetve a havi országbérletet márciustól a BKK-járatain is elfogadják.

A miniszter és a főpolgármester közös közleményükben azt írták, mindegyik bérletet mindkét fél árusítani fogja minden értékesítési csatornáján, illetve a Budapest-bérletből, a Pest vármegyei bérletből és az országbérletből származó bevételt, és az azokhoz kapcsolódó menetdíj-kiegészítést – az adott érvényességi terület sajátosságaihoz igazodóan – teljesítményarányosan osztják meg.

Karácsony Gergely az Instagram-oldalán közzétett videóban azt mondta, hogy azért csökkentik a Budapest-bérlet árát, hogy versenyképes tudjon maradni a Pest vármegyebérlettel.

Naponta 3-400 ezer autó érkezik Budapestre az agglomerációból. Budapest nem tud és nem is akar együtt élni ezzel az átmenő forgalommal, azzal a zajjal és azzal a bűzzel, ami ezzel jár. Éppen ezért a városnak elemi érdeke az, hogy sokkal többen választhassák a közösségi közlekedést. És hogyha a Fővárosi Önkormányzatnak ezért áldoznia kell, például azzal, hogy lemond az állami normatíva egy részéről, vagy éppen lemond a jegybevételének egy részéről, akkor igenis ezt az áldozatot meg kell hoznunk

– fogalmazott a főpolgármester.

„Március elseje rendszerváltás lesz a közösségi közlekedésben. Ezt az egységes tarifaközösséget már évtizedek óta létre kellett volna hozni. Évtizedek óta mindenki arról beszél, hogy ezt meg kell lépnünk közösen. Mi most ezt meg is tettük” – tette hozzá Karácsony Gergely. 

A miniszter és a főpolgármester egyetértett abban is, hogy az eddig a Fővárosi Önkormányzatot illető évi 12 milliárd forint normatív költségvetési támogatás helyett 2024-től a felek egy olyan rendszert alakítanak ki, amely egyaránt szolgálja a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés bevétellel nem fedezett költségeinek megtérülését.

A minisztérium és a főváros lezárja a tavaly év végén megszűnt korábbi agglomerációs megállapodással kapcsolatos elszámolási vitákat is. Az új, átfogó megállapodás eredményeként a Fővárosi Önkormányzat az agglomerációs költségtérítés 2022–2023-as elszámolásaként 5,57 milliárd forintot fizet a MÁV-nak.

Rovatok