Index Vakbarát Hírportál

Sorsdöntő lehet az a kérdés, amiről még nem állapodott meg az ellenzék

2024. január 29., hétfő 09:56

Karácsony Gergely politikai ajánlatának sarkalatos pontja a közös fővárosi ellenzéki lista az önkormányzati választásokra, amelyet főpolgármester-jelöltként vezetne is. A Demokratikus Koalíció, az MSZP, valamint a Párbeszéd a közös listát támogatja, a Momentum vizsgálja a lehetőségeket, miközben az LMP külön úton jár. Egyelőre az sem világos, hogy melyik konstrukció hozhatná a legtöbb mandátumot a Karácsony Gergelyt támogató pártoknak.

Karácsony Gergely január 18-án jelentette be, hogy politikai ajánlatot tett a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, valamint az LMP elnökének. A főpolgármester javaslatának része, hogy „a fővárosi listás választáson a köztársaságpárti erők közösen indulnak, közösen fogalmazzák meg a politikai ajánlatukat Budapestnek. „Főpolgármester-jelöltként vállalom ennek a köztársaságpárti listának a vezetését”.

A főpolgármester pontjaival egyetértett a Demokratikus Koalíció és az MSZP is. A közös ellenzéki listáról szóló gondolkodásnak lendületet adott a fővárosi választási szabályok módosítása, amelyről itt számoltunk be részletesen.

Az LMP jelenleg Vitézy Dávid közlekedési szakemberrel tárgyal a főpolgármester-jelöltségről, de Karácsony Gergely a zöldpártot sem hagyta ki: „A várost irányító pártok legyenek nyitottak az LMP csatlakozására is, az LMP pedig döntse el, hogy részese kíván-e lenni ennek az együttműködésnek, vagy külön indul mindenhol.”

A Momentum még vizsgálja a különböző konstrukciókban rejlő lehetőségeket. Bedő Dávid az Egyenes Beszédben kifejtette, nem csak az a két opció van, hogy teljesen közös lista, vagy mindenki külön indul, „el tudunk képzelni olyan eshetőséget is, hogy adott esetben van egy liberális-zöld lista, és van egy szociáldemokrata-baloldali lista”. A frakcióvezető-helyettes kérdésre elárulta, a liberális-zöld lista ez esetben a Momentum és a Párbeszéd együttműködését jelentené.

Bedő Dávid megjegyezte, egy ilyen konstrukcióval akár több mandátumot is szerezhet az ellenzék, mert vannak olyan fővárosiak, akik nem feltétlenül szavaznának egy teljesen közös listára, viszont a „megosztott, de koordinált” listára igen. A politikus leszögezte, hogy a jelölő szervezetek koordinálnának egymással, majd együtt vezetnék a várost.

Szabó Tímea, a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetője az ATV Híradó kérdésére tisztázta, szerintük egy közös ellenzéki listára lenne szükség, mert „azt látni kell, hogy itt nem csak az a tét, hogy ki lesz a főpolgármester, mert lehet Karácsony Gergely úgy is főpolgármester, hogy nincs meg a testületi többség, hogyha sok külön listán indulunk, akkor nagyon sok töredékszavazat elveszhet, és előállhat az a helyzet, hogy a Fidesz akár az LMP-vel, háttéralkuk megkötése révén, de gyakorlatilag többséget szerez a fővárosban”.

Donáth Anna, a párt újraválasztott elnöke közölte, hogy vasárnapi tisztújító küldöttgyűlésüket követően, „február 1-jén minden, a budapesti ellenzéki győzelemben érdekelt pártot várunk a tárgyalóasztalnál, ehhez a helyszínt is készen állunk biztosítani”.

Nem egyértelmű, hogy melyik konstrukció lehet hatékonyabb

Závecz Tibor lapunk kérdésére az ellenzék fővárosi listaállítási dilemmáival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

láttam olyan számításokat, amelyek alapján két lista esetén is ugyanakkora mandátumszámra lehet képes az ellenzék, mint egy listán indulva. Matematikailag tehát nehéz megítélni, hogy melyik lenne a jobb vagy rosszabb megoldás, viszont többismeretlenes az egyenlet. Nem tudjuk, hogy lesz-e a Mi Hazánk Mozgalomnak mandátuma, és ha igen, mekkora szavazati arányt ér el, ha pedig nem jutnak be, az elveszett szavazatmennyiség segítheti a nagyobb szereplőket. A Kutya Párt is az egyenlet része, a mostani adatok alapján egy mandátumra biztosan számíthatnak, de elérhetik a kettőt is, ez szintén befolyásolja a többi ellenzéki párt eredményét.

A Závecz Research alapító-ügyvezetője a választási matematika mellett a politikai pszichológia szempontjaira is felhívta a figyelmünket: „Bármilyen típusú együttműködésnek, összefogásnak, mindig van felhajtóereje, ha jól csinálják azt a pártok. A felhajtóerő olyan választókat is megmozdíthat, akik az aktuális hatalmi konstellációval nincsenek kibékülve, Fidesz-ellenesek, viszont nincs konkrét pártkötődésük az ellenzéki oldalon. Ha Budapesten népszavazás-szerűen arról is szól majd az önkormányzati választás, hogy átvegye-e a Fidesz a város irányítását, akkor ezek az emberek, ha látnak egy közös erőt, ami biztosítékot jelent a kormánypártok ellenében, afelé mozdulhatnak. A bizonytalanoknak fontos a bizonyosság érzése, hogy az ő szavazatuk is számít, viszont egy széttagolt ellenzék esetén nehezebben érhető el ez a réteg.”

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy Závecz Tibor milyen forgatókönyveket lát a főpolgármester-jelölti versenyben.

„A mostani adatok Karácsony Gergely meggyőző fölényét mutatják, de ebben az egyenletben is több ismeretlen tényező van. Ha valaki még be sem jelentette, hogy elindul, az kutatási szempontból nem ugyanaz a pozíció, mint akiről már tudjuk, hogy jelölt lesz. Ilyen képlékeny helyzet Vitézy Dávid potenciális jelöltsége. Az ő várospolitikai megnyilvánulásai feltételezhetően emelik az ázsióját, de egyelőre az alap támogatottsági szintjét sem ismerjük. A Fidesznek sincs még jelöltje, ha pedig úgy mérünk, hogy egy név nélküli kormánypárti jelöltet állítunk szembe Karácsony Gergellyel, akkor nagyon markáns a különbség a főpolgármester javára. Ha például Szentkirályi Alexandrát nevezzük meg jelöltként, akkor körülbelül a fővárosban jellemző kormánypárti támogatottságot képes felmutatni, vagy annál kicsit kevesebbet, viszont többet, mint egy névtelen jelölt. Tarlós István 2019-ben népszerűbb volt a Fidesznél a fővárosban. Karácsony Gergelynél a legkisebb támogatottsági szám, amit láttam, is nagyobb annál, mint amit elért a 2019-es választáson” – fejtette ki a szociológus.

Závecz Tibor rámutatott: Magyarországon a legtöbb esetben pártállástól függetlenül igaz, hogy a hivatalban lévő polgármesterek előnnyel indulnak az önkormányzati választásokon a kihívókkal szemben. A Závecz Research ügyvezetője a budapesti erőviszonyokat illetően Brenner Koloman főpolgármester-jelöltségéről megjegyezte, „a jelölt és a párt adatai is szerények a fővárosban, így kevésbé számíthat, hogy a Jobbik nem állt be Karácsony Gergely mögé”.

(Borítókép: Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP korábbi miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén az Andrássy úton, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján 2021. október 23-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok