Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a budapesti, „karácsonyi” betörők ellen

2024. január 29., hétfő 13:27

Négy férfi 2022. december 24–27. között egy cég XXI. kerületi raktárába legalább négyszer betört, réz- és alumíniumkábeleket, egy asztali körfűrészt és egy kábeldobot igyekezett eltulajdonítani.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és fegyház-, valamint börtönbüntetést indítványozott az ellen a bűnszövetség ellen, melynek tagjai 2022 karácsonyán többször is loptak egy raktárból – írta sajtóközleményében a Fővárosi Főügyészség.

2022 decemberében négy férfi elhatározta, hogy rendszeres haszonra tesznek szert bűncselekmények útján. Ennek keretében a vádirat szerint 2022 december 24-27. között egy cég XXI. kerületi raktárába legalább négyszer bementek lopni. A vádlottak közül kettő gépkocsikat biztosított, amelyekbe réz- és alumíniumkábeleket, egy asztali körfűrészt, és egy darab kábeldobot pakoltak az elkövetők. A másik két vádlott alkalmanként 25.000 forintot kapott a pakolásért, a gépkocsikat biztosító társaik később értékesítették a lopott holmi egy részét.

Az összes kár, amely a cég sérelmére bizonyíthatóan okozott, nem haladta meg a félmillió forintot, amely a rendőrség által a vádlottnál lefoglalt kábel egy részéből, a kábeldobból és a körfűrészből részben megtérült.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfiakat bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan és társtettesként elkövetett lopás bűntettével vádolja, kettejüket többszörös visszaesőként.

Velük szemben a vádiratban a kerületi ügyészség fegyház- és börtönbüntetés kiszabását, a másik két vádlottnak a korábbi, felfüggesztett börtönbüntetéseik végrehajtását indítványozta. A Budapesti Rendőr-főkapitányságnak az ügyben korábban kiadott, videót is tartalmazó közleménye ide kattintva elérhető.

Rovatok