Index Vakbarát Hírportál

Új illegális elektronikus cigaretta terjed a tinik között – ugrásszerűen emelkedik a nikotinmérgezések száma

2024. január 29., hétfő 17:25

A Poco Bar tulajdonképpen az Elf Bar ízesített e-cigatetta szinte kifogyhatatlan verziója, tízezer slukkig kitart, míg a régebbi típus 600-3000 slukkig volt használható. Összehasonlításképp: egy teljes doboz cigarettát nagyjából 100 slukkba tart elfüstölni. Ezzel összefüggésbe hozható, hogy a gyerekek körében ugrásszerűen megnövekedett a nikotinmérgezések száma, mivel az ilyen eszközök egyetlen 5 százalékos patronjában annyi nikotin van, mint 2-3 doboz cigarettában.

„A legnagyobb baj ezekkel, hogy ellenőrizetlenül kerülnek piacra, ugyanis Magyarországon a törvény tiltja – nemcsak az uniós szabályoknak megfelelően az ízesített dohánytermékek, de – az ízesített elektronikus cigaretták, illetve dohányzást imitáló elektronikus eszközök forgalmazását is. A Nemzeti Dohányboltokban ezek ízesített utántöltői sem értékesíthetők” – mondta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) egészségfejlesztési referense, Kimmel Zsófia, aki az Indexnek beszélt a tinik körében egyre népszerűbb ízesített elektronikus cigaretta veszélyeiről.

Mint kitért rá, a hatóság többször bevizsgált már ilyen termékeket, de ahogy az Elf Barnal, a bővített kapacitású Poconál is mindegyik patron eltér egymástól. A feketepiacra pedig olyan gyorsan kerülnek újabb és újabb típusok, hogy nehéz ezeket követni.

A legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy ellenőrizetlen összetevőket juttatnak szervezetükbe, bármi lehet bennük

– mutatott rá a szakember.

Nikotinbomba

Az NNGYK illetékese elmondta, hogy jó néhány ilyen eszköz bevizsgálása alatt kiderült: még a nikotinmentesek is tartalmaznak nikotint. Amelyeken fel van tüntetve az összetételek sorában, ott is kétszeres mennyiséget mutattak ki a hatósági laboratóriumban. Jellemzően 10 és 3-5 százalékos nikotintartalmú kiszerelések vannak, ami nagyjából ennyi doboz cigarettában található meg, 20 szál maximálisan 20 milligrammot tartalmaz.

Amíg egyetlen Elf Bar kiürül 24 óra alatt, akár 2-4 doboznyi nikotint is bevihet a párologtatással az ember a szervezetébe. a Poco esetében nikotintartalomtól függően 5-10 -szeres mennyiséggel kell számolni.

Nikotinmérgezés a felnőtteknél már 40-60 mg után is felléphet, egy gyereknél ehhez elegendő 6 milligrammot belélegezni, lenyelni, a nyálkahártyán keresztül a véráramba juttatni. Ez utóbbi a szintén divatos nikotinos tasak hatásmechanizmusa, egy tasak 40, de akár 100 milligramm nikotint is tartalmazhat. 

Itt már olyan dózisról beszélünk, ami azonnali rosszulléthez, szédüléshez, hányáshoz, ájuláshoz vezet. Sokszor a tanárok számára csak akkor válik nyilvánvalóvá a szerhasználat, mikor az órán összeesik a diák

– részletezte Kimmel Zsófia. Az egészségfejlesztési referens hozzátette, rendszeresen megpróbálják tájékoztatni a pedagógusokat a fiatalok körében terjedő újabb, kockázatot jelentő termékekről, és arról, hogyan ismerhető fel, ha a diák ilyen eszközt használ.

Függőséget okoz

A nikotinpárnáknál az jelent gondot, hogy észrevétlenül, akár az óra közben is alkalmazhatják, a többi füstmentes terméket nem árulja el szaga, a cigarettával, e-cigikkel ellentétben. „Amellett, hogy változatos, kellemes ízvilággal, színes, tetszetős külsővel bír a diákszlengbe már manórúdként beépült Elf Bar, vagy az egymás közt „csöpiként” emlegetett Poco Bar, nikotintartalmuk azonnali függőséget okoz, hisz ez az egyik legaddiktívabb szer.

Egészségkárosító hatása is ismert. Kiemelendő az érelmeszesedés, az inzulinrezisztencia, illetve a daganatos betegségek kialakulása és progressziója, valamint negatívan hat a termékenységre és a magzati fejlődésre

– árulta el a szakember, aki az iskolások körében is tájékozódott arról, hogy a ennél a korosztálynál miért lettek a dohányzásnál is népszerűbbek ezek a termékek.

 Nem annyira új, mint hisszük

Kiderült, hogy már vannak olyan 10 évesek is, akik használnak e-cigiket, sokan saját iskolájukból a 14 év körüliektől szerzik be. Vannak, akik az internetről pár kattintással online rendelik meg, vagy egyszerűen átsétálnak vele a határon, ugyanis a szomszédos országok mellett az Európai Unión belül több helyen is legálisan hozzáférhető. Kimmel Zsófia ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bár a hazai szabályozás kiterjed az elektronikus cigarettákra és dohányzást imitáló elektronikus eszközökre, a gyártók újabb és újabb, a fiatalok számára vonzó eszközöket, termékeket állítanak elő, amelyek szabályozását időről időre be kell emelni a hazai joganyagokba. 

Az egyetemisták vagy a szülők többsége nem is hallott ezekről, a fiatalok között mégis újabb és újabb ilyen eszközök kerülnek elő eltérő nevekkel, aromával, kapacitással. Akár Elf Bar, Poco Bar, Beco Bar, Nutristick vagy éppen GEEK Bar néven említik, valójában mindegyik ugyanolyan, az ízesített e-cigaretták körébe tartozó, Magyarországon illegális termék. Kimmel Zsófia arról is beszélt, hogy bármennyire újdonságnak gondoljuk ezeket, valójában már az 1990-es években megjelentek Magyarországon az elektromos dohányhelyettesítők, voltak ilyen üzletek is, amiket a jogszabályi környezet megváltozása miatt azóta bezártak.

Már a második világháború óta próbálkoztak ázsiai gyártók az ilyen termékek terjesztésével, csakhogy a hagyományos cigarettázás ehhez túl általános volt a 2000-es években. Azóta viszont új erőre kaptak az ilyen kezdeményezések.

„Tíz évvel ezelőtt még bluetoothos és mp3 zenelejátszós eszközök is voltak, de a fiatalok szokásaival ezeket nem tudták összeegyeztetni, így azok nem terjedtek el széles körben, de a gyártók mindig újabb és újabb készülékekkel rukkolnak elő” ‒ ismertette a szakember.

A közösségi oldalakon érik el őket

A szakértő ezzel kapcsolatban elmondta: a gyártók azokon a felületeken próbálják elérni őket, ahol a tinik legnagyobb arányban jelen vannak, sőt, egyes influencereket is bevonnak. Ezeknek a termékeknek a származása is bizonytalan, összesen csak annyit tüntetnek fel, hogy Kínában készültek. A TikTokon rendszeresen bele lehet futni ilyen hirdetésekbe, de a Google sem szelektálja az ehhez köthető találatokat.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) a problémát észlelve megpróbál eljárni a szolgáltatóknál a fiatalok védelme érdekében, de külföldi tulajdonú techvállalatoknál ez nehézkesebb. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) közösen a napokban bejelentették, hogy az árusító weboldalakat blokkolni fogják, és 5 milliótól 500 millió forintig terjedő bírsággal is szankcionálhatják ezeket.

„A bevizsgálatlan készülékek túlhevülhetnek, felrobbanhatnak, ezáltal súlyos sérüléseket is okozhatnak. Továbbá előfordulhat az is, hogy a fizetést követően a vevő meg sem kapja az ellenőrizetlen helyről származó veszélyes terméket” – írta közleményben az SZTFH. Az Elf Barral, Poco Barral és hasonló termékekkel kapcsolatos bejelentéseket a 1828-as számon várják. Tájékoztatásuk szerint nemcsak a kereskedelme, de az Elf Bar birtoklása, külföldről saját célra történő rendelése is törvényellenes.

Ezekre a készülékekre a dohánytermékekre vonatkozó jogszabály érvényes, amelyeknek csak ízesítés nélküli verziói árusíthatók trafikban és zárjeggyel. Illegális behozatalukért, birtoklásukért szintén 5-500 millió forintos bírságot szabhatnak ki, egyes esetekben akár börtönbüntetést. Már ítéltek börtönre emiatt itthon valakit, egy magyar állampolgár 18 ezer készülék megrendelése miatt öt évet kapott 2022-ben. Mint megtudtuk, egyes lakossági piacokon is árusítanak ilyen eszközöket 8-12 ezer forint közötti áron.

A jogszabály szerint az e-cigi is cigaretta

A nemdohányzók védelmében hozott jogszabály az elektronikus cigarettákra is kiterjed, így akár 30 ezer forintos helyszíni bírság is kiszabható a dohányzást tiltó helyen Elf bart, Poco Bart vagy társaikat használókra. Tilos használni ezeket

A benne lévő folyadékkal is gond van

A nikotinbevitelt segítő oldószerek, a propilén-glikol és a glicerinnek irritálják a szájnyálkahártyát, a légutakat, ami az asztmásoknál azonnali köhögőrohamot válthat ki, emellett magas hőmérsékleten lebomlásuk során mérgező, tüdőszövet-károsító, rákkeltő vegyületekké válnak. Számos ízkomponensük pedig bőrszenzibilizáló hatású – ismertette a szakember a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által bevizsgált aromás e-cigaretták valós összetevőinek egészségügyi kockázatait.

Mint kitért rá, az eddig megjelent összefoglaló tanulmányok alapján az elektronikus cigaretták több egészségkárosító hatással összefüggésbe hozhatók, pl. a fiatalok esetében használatuk figyelemzavarhoz, alvásproblémákhoz, fejfájáshoz vezethet. 

Az új típusú termékek a hagyományos cigarettával egyező mértékben képesek kialakítani a nikotinfüggőséget, a rendszeres használat pedig bizonyítottan növeli a hagyományos cigarettára való rászokás valószínűségét – hívta fel a figyelmet az NNGYK.

(Borítókép: Hollie Adams / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok