Index Vakbarát Hírportál

4-5 milliárd forintos kiesést jelent Budapestnek az új bérletpaktum

2024. január 30., kedd 14:12

Karácsony Gergely a megállapodásban saját korábbi vállalásainak teljesülését látja. A Fővárosi Önkormányzat holnapi ülésén hozhat elvi döntést a szerződés megkötéséről, a keletkező hiányt pedig valahogy majd kigazdálkodják.

Új időszámítás kezdődik 2024. március 1-étől az agglomerációs közösségi közlekedésben – így kommentálta Karácsony Gergely a kormánnyal kötött bérletekre vonatkozó megállapodást, emlékeztetve arra, hogy a tarifaközösség létrehozására már 2019-es választási programjában ígéretet tett. Mint mondta, intenzív tárgyalásokat folytatott személyesen a miniszterrel, ennek nyomán új rendszer jön létre. Nyertesei az utasok, a fiatalok, az agglomerációban lakók és a budapestiek.

Az egyiknek jobb, a másiknak sem rosszabb?

2019-ben azt is vállalta, hogy a 14 éven aluliak ingyenesen utazhatnak a BKK járművein. A megyebérlet keretében a diákbérletek radikálisan olcsóbbak lettek, havonta már csak 945 forintba kerülnek. Az állami tarifa miatt a BKK diákbérletet kivezetik. A 65 év alatti nyugdíjasoknak 1890 forintot kell fizetniük a Budapest-bérletükért. Arra a kérdésre, hogy azok a tanulók, akik az év elején már megvették az éves diákbérletet, kapnak-e kompenzációt, a főpolgármester azt mondta, attól, hogy másoknak jobb lett, nekik nem lett rosszabb. 

A Budapest-bérletek ára 10 év után nem emelkedett, hanem csökkent, 8950 forintba kerül majd. Ezzel a főváros vezetésének az a célja, hogy az árak vonatkozásában megőrizze  versenyképességét a Pest megye-bérletekkel szemben, egyben népszerűsítse a közösségi közlekedést. (A fővárosi járműveken a Pest megyei bérleteket és az országbérleteket is elfogadják.) Hogy mi mennyibe kerül a tarifareform kapcsán, arról itt írtunk részletesebben.

A főpolgármester jelezte, hogy naponta 3-400 ezer autó zúdul be az agglomerációból Budapestre, ezzel viszont a város nem tud és nem is akar együtt élni. A közösségi közlekedés kedvezőbb igénybevételi lehetőségével ezt az arányt szeretnék csökkenteni.

A megállapodás szerint a megye-, ország- és Budapest-bérletek közös bevétele egy közös kalapból kerül majd  újraosztásra a szolgáltatás mértékének arányában, de ide kerül a 12 milliárdos korábbi, állam által a fővárosnak fizetett közösségi közlekedési normatíva is, amin a férőhely-kilométer arányában osztoznak, és havonta elszámolnak. Mind a főváros, mind az állam az összes díjterméket fogja árusítani.

A jegyárbevétel-kiesés vonatkozásában a rendszerben van egyfajta bizonytalanság. Vitézy Dávid a szolgáltatóknál együttesen ezt az összeget 20 milliárd forintra becsülte, Karácsony Gergely szerint ebből a BKK-ra eső veszteség 4-5 milliárd.

Úgy látta, hogy a diákbérletek nem voltak versenyképesek, és amúgy is megéri pénzügyi áldozatokat hozni, ha ez az utasok érdekében történik. Arra kérte a budapestieket, hogy ha tehetik, a Budapest GO applikációval vásároljanak bérletet, mert ez egyszerűsíti a főváros számára az elszámolást. Azt is megjegyezte, attól még, hogy olcsóbbak lettek a bérletek, nem biztos, hogy csökkennek a menetdíjbevételek, a várakozások szerint ugyanis több ember vesz majd ország-, megye- és Budapest-bérletet.

A forgalomirányítás, jegyeladás és utastájékoztatás továbbra is a BKK hatáskörében marad, ezen költségek elszámolására azonban egy külön szerződést kötnek. A főpolgármester szerint a megállapodás fontos lépés volt a jelenleginél is integráltabb közösségi közlekedési rendszer irányába, a megrendelői szolgáltatásokat a következő ciklusban még alakítani kell, és létre kell hozni egy kvázi agglomerációs BKK-t. Hogy ki és mennyi szolgáltatást rendeljen meg hol és melyik szolgáltatótól, az majd egy következő intézményi reform során kerül terítékre.

(Borítókép: Karácsony Gergely. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok