Index Vakbarát Hírportál

Donáth Anna bejelentette, hogy ki lesz a jobbkeze

2024. január 30., kedd 12:27

Donáth Anna elárulta, hogy vasárnapi elnökké választása után a Momentum Mozgalom alelnöki pozícióját Tompos Márton országgyűlési képviselő, frakcióhelyettes tölti be.

Donáth Anna Facebook-oldalán Tompos Márton érdemei közé sorolta, hogy „feltárta a zalai illegális gumilerakatokat, leleplezte a Kínai Kommunista Párt által működtetett magyarországi rendőrőrsöket, és többedmagával aggregátorokat vitt Kárpátaljára a háborútól szenvedő helyi magyaroknak. Szerintem csak így éri meg politizálni ebben a rendszerben: hogy folyamatosan példát mutatunk a hosszú távú helyi építkezésből és a hatalom által eltussolt ügyek feltárásából az egész ellenzéknek”.

Márton mától a Momentum alelnöke is – hogy ebben a pozíciójában is segítse a Momentum országos építkezését. Mert változás csak akkor lesz, ha helyben is alternatívát tudunk kínálni az állampárttal szemben

jelentette be a Momentum elnöke.

A párt vasárnap tartotta tisztújító küldöttgyűlését, amelyen Donáth Annát újra a párt elnökévé választották. Tompos Márton mellett az elnökség további tagjai: Bedő Dávid (országgyűlési frakcióvezető-helyettes), Cseh Katalin (EP-képviselő), Hajnal Miklós (országgyűlési képviselő), Orosz Anna (országgyűlési képviselő), valamint Soproni Tamás (Terézváros polgármestere).

Rovatok