Index Vakbarát Hírportál

Mérföldkőhöz érkezett a Szegedre épülő kínai autógyár

2024. január 30., kedd 11:26

Aláírták a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító, kínai BYD jövőbeli szegedi üzemének helyszínt biztosító telekadásvételi előszerződését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető egy online is közvetített sajtótájékoztatón arról beszélt, a magyar gazdaságtörténet egyik legfontosabb beruházásáról van szó, ugyanis a világ legnagyobb elektromosautó-gyártó vállalata érkezik Magyarországra, ami immár a Tesla számainál is jobb adatokat produkál.

Kiemelte, a BYD az első európai üzemét hozza Magyarországra, ahol már ez lesz az ötödik autógyár, és a szektor kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a három német prémiummárka mellett a második nagy keleti járműgyártó telepszik le itt.

Az már biztos, hogy a több milliárd eurós nagyságrendű beruházáshoz – amely ezres nagyságrendben teremt új munkahelyeket – a magyar kormány pénzügyi támogatást ad, ennek mértéke azonban még nagyban függ az Európai Bizottsággal való egyeztetésektől.

Ennek a gyárépítésnek a hatása hasonló lesz, mint az Audi győri vagy a Mercedes kecskeméti vagy a BMW debreceni vagy éppen a Suzuki esztergomi gyárépítésének. Az egész város kap egy új lendületet, új dimenzióba kerül, ami jó Szegednek, jó a szegedieknek

– mondta, hozzátéve, hogy a következő évtized a zöldenergiáról szól majd Európában, így jó, ha Magyarország nemcsak ideológiai, hanem gyakorlati alapon is kiveszi a részét.

Az eseményen Botka László szegedi polgármester is felszólalt, történelmi jelentőségűnek nevezte az aláírást a város és a magyar gazdaságtörténet szempontjából egyaránt. Üdvözölte a szoros együttműködést az ügyben a szegedi önkormányzat és a kormány között, mondván, hogy közös cél a gyár minél előbbi megépülése.

Tudatta, hogy vállalták 300 hektárnyi terület átadását és az infrastruktúra fejlesztését, ideértve a teljes körű lőszermentesítést is, amivel mostanra végeztek, valamint folyamatban van a régészeti feltárás, és egyebek mellett fejlesztik az ivóvíz és a szennyvíz elvezetését is.

Ismertette egy friss közvélemény-kutatás eredményét, miszerint a helyi lakosság mintegy 98 százaléka hallott a beruházásról, és 85 százalék határozottan támogatja is.

Magyarország a keleti és nyugati beruházások találkozópontja

„Természetesen nem tudtuk volna megnyerni a beruházási versenyt akkor sem, ha az elmúlt tizennégy esztendőben nem hajtottuk volna végre következetesen, minden nyomásgyakorlás és eltérítési kísérlet dacára a keleti nyitás politikáját” – egészítette ki a fentieket Szijjártó Péter. Hozzátette: továbbra is elutasítják azt a politikai megközelítést, hogy szétválasszák egymástól az európai és a kínai gazdaságot, ez ugyanis egy „beszűkült megközelítés”.

„A kormány célja továbbra is az, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lehessen” – szögezte le.

Rovatok