Index Vakbarát Hírportál

Horváth Csaba szerint néhány év múlva ingyenessé kell tenni a budapesti közösségi közlekedést

2024. január 31., szerda 11:57

A Fővárosi Közgyűlés ülésén tovább folytatódott a vita a kormány és a főváros között létrejött tarifaközösség elszámolási részleteiről. A teherforgalmi behajtást díjfizetéshez kötő rendeletet nem vonták vissza.

A helyi és helyközi közlekedés megkülönböztetése idejétmúlt, jó irányba indult Budapest az új megállapodással – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, hozzátéve, hogy az agglomerációt is érintő tarifarendszer transzparens, igazságos és utasbarát. Jelezte, hogy Lázár János szakminiszter kifejezetten kérte, hogy a megállapodásban foglaltak március 1-től lépjenek életbe, mivel az országos szolgáltatók tarifareformja is ekkortól lesz hatályos. Az elkövetkezendő hetekben intenzív szakmai egyeztetések kezdődnek a részletekről, egyebek mellett a menetjegyek elfogadásának kérdéséről. A főpolgármester szerint Budapest duplán jól jár, mert általa hosszú távon az agglomerációból beáramló forgalmat is mérsékelni lehet. A fővárosban megtett autós kilométerek fele az agglomerációból származik.

Az ördög a szakmai részletekben rejlik. A kulcskérdés, hogy kinél vásárolják meg majd az utasok a bérleteket. Amennyiben a BudapestGO applikáció erős állami versenytársat kap, vagy a szaktárca március 1-e után csökkenti a vármegyebérletek árát, Budapest menetdíjbevétele radikálisan lecsökkenhet – figyelmeztetett Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.

Drukkolunk a kormánynak, hogy a közlekedésfejlesztésre rendelkezésre álló európai uniós forrásokat – a jogállamisági vitákat lezárva – meg tudja szerezni, a tervezett projekteket meg tudja csinálni. Sok 100 milliárdos fejlesztésről van szó, például a HÉV-ek felújítása is napirenden van

– fogalmazott Karácsony Gergely.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint másfél hónappal ezelőtt még semmilyen jel nem utalt arra, hogy a főpolgármester tudná, a Budapest-bérleteket érintő konstrukció hogyan tehető kedvezőbbé. Ha nincs a kormányzatnak erre vonatkozó ajánlata, az egységes bérletrendszer nem jöhetett volna létre.

Horváth Csaba Budapest kormányzati megfojtásának szándékáról beszélt a közösségi közlekedés normatív finanszírozása kapcsán, azt hangsúlyozva, hogy a tarifaközösségben érdekelt két tárgyalófél gazdasági erőképesség szempontjából nincs egy súlycsoportban. A most elért vívmányok vonatkozásában ugyanakkor emelte a tétet, és úgy fogalmazott

Nem állhatunk le azzal az igénnyel, hogy a tetején is, az állam és a főváros között is próbáljuk meg ezeket a viszonyokat rendezni. Pontosan azért, hogy adott esetben meghozhassunk akár néhány év múlva egy közös döntést, hogy ingyenessé tesszük a közösségi közlekedést.

Vitézy Dávid erre reagálva lapunknak úgy fogalmazott, nem változott a véleménye Horváth Csaba 2010-es sikertelen főpolgármesteri kampánya óta, akkor is ingyenes BKV-t ígért. Bár lehet, elsőre ez jól hangzik, de jegybevételek nélkül lehetetlen fejleszteni a közösségi közlekedést. Ideje lenne abbahagyni a felelőtlenségi versenyt, mielőtt földbe állítják a budapesti közösségi közlekedés finanszírozását.

Behajtás a városba

Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felhívása szerint a főváros 2011-es úthasználati rendeletének meghozatalára nem volt törvényi felhatalmazása, ezért azt vissza kell vonni. A DK frakcióvezetője értelmezésében a kormány kamionokkal árasztaná el Budapestet. Szaniszló Sándor szerint ezzel tönkretennék a kerékpáros-infrastruktúra biztonságos használatát, amellett, hogy a levegőminőséget is rontaná. A DK parlamenti képviselői

kezdeményezni fogják a parlamentben, hogy a városok kapják meg az erre vonatkozó önrendelkezési jogot a kamionforgalom szabályozására.

A jelképes behajtási díj szedése jó döntés volt, számos méltányolható teherautó-behajtási indok van, a díjfizetési teher pedig nem elviselhetetlen, ezért a Budapest Közút által a 3,5 tonnás járművek behajtását tiltó tábla kihelyezése nem jelentene megfelelő megoldást, saját tapasztalata szerint a rendőri ellenőrzések során 60-65 szabálytalanul behajtó teherautóra szabnak ki bírságot a XVIII. kerületben egy hónapban.

A kormányhivatal által hivatkozott kúriai határozatok – amelyekben 17 település joggyakorlatát (Gödöllő, Herceghalom, Budakeszi stb.) semmisítették meg – csupán a jogszabály hibájára irányítják rá a figyelmet, amit a kormányoldali többség bármikor megváltoztathat – hívta fel a városvezetői oldal a figyelmet.

Wintermantel Zsolt azt hangsúlyozta, hogy bár a jelenleg hatályos rendeletet legjobb szakmai tudása szerint maga is megszavazta, nem kell megsértődni azért, mert valaki felhívja a jogalkotási hibára a figyelmet. Nem kell Budapest-ellenességet belelátni, hiszen számos más települést már korábban elmarasztaltak. Egyébként továbbra is be lehet majd engedni a nehézgépjárműveket a város útjaira, erre adhat egyedi engedélyt a Budapest Közút.

Karácsony Gergely zárszavában az Alaptörvényből idézett, kiemelve, hogy a kormány a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokon keresztül biztosítja az önkormányzatok törvényességi felügyeletét, azaz a kormányhivatal a kormány szerve, utalva arra, hogy itt egy kormány–főváros vitáról van szó. Budapest nem olyan település, mint Herceghalom, nem egyértelmű a jogi helyzet, ezért megy a főváros a behajtás ügyében a bíróságra.

A közgyűlés úgy határozott, hogy törvényességi felhívásában foglaltakkal nem ért egyet, egyben felkéri a főpolgármestert, hogy erről tájékoztassa Budapest Főváros Kormányhivatalát.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)

Rovatok