Index Vakbarát Hírportál

Megszületett a döntés Karsai Dániel eutanáziával kapcsolatos népszavazásáról

2024. február 1., csütörtök 17:48

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén elutasította az ALS-betgeségben szenvedő Karsai Dániel öccsének, Karsai Péternek a kezdeményezését, mely az eutanázia kérdését bocsátotta volna népszavazásra.

Fazekas Tamás, a Párbeszéd által delegált NVB-tag az ülés elején elfogultságot jelentett be, mert személyesen ismeri Karsai Dánielt, aki nemcsak évfolyamtársa volt, hanem jó barátja is, ezért nem vett részt az első két kérdésről tartott szavazásban. Egészségügyi gondjai miatt végül Karsai Dániel sem tudott személyesen részt venni a szavazáson.

Testvére, Karsai Péter az ülésen elmondta, úgy látja, hogy a magyar választópolgárok ki akarják fejezni véleményüket az eutanázia ügyében.

Sasvári Róbert, az NVB elnöke azért tagadta meg a népszavazásra indítványozott kérdések kérdések hitelesítését, mert szerinte azok valójában „az asszisztált öngyilkosság törvényi tényállásáról” szólnak, vagyis alapvetően a jogalkotás menetét érintik, és sértenék az Alaptörvényt – számolt be a HVG

Az NVB tagjai az első és a második kérdést is 8 igen és 4 nem ellenében utasították el. 

Mint korábban megírtuk, Karsai és a Momentum javaslata szerint az eutanáziáról kezdeményezett népszavazás a következő kérdéseket tartalmazta volna: 

1. Akarja-e ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó, és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek, és állapotukban nem várható javulás? 

2. Akarja-e ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak? 

„Az élet végi döntésekről szóló társadalmi beszélgetés most egy következő szintre lép ezzel a két népszavazási kérdéssel” – fogalmazott korábban  Karsai Dániel.

Ezért maradt távol Karsai Dániel

Az alapbetegségén kívül jelenleg egyéb egészségügyi gondokkal is küzdő Karsai Dániel szerdán, vagyis a szavazás előbb egy nappal közösségi oldalán köszönte meg a Momentum támogatását.

Holnap délután 16:00-kor dönt a Választási Bizottság a benyújtott népszavazási kérdéseinkről. Én sajnos személyesen nem tudok ott lenni, de Péter öcsém több, mint szuperül fogja tartani a frontot. Még egyszer köszönöm a Momentumnak és Szabó Rebekának a támogatásukat. Amiatt nem tudok elmenni a Választási Bizottság ülésére, mert egy kisebb beavatkozást végeznek rajtam, hogy az elmúlt egy hónap kálváriája ne ismétlődhessen meg

– írta a bejegyzésben.

Rovatok