Index Vakbarát Hírportál

Magyar Kétfarkú Kutya Párt: még a postán volt a nemzeti konzultációs boríték, de már eredményt hirdettek

2024. február 1., csütörtök 07:01

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt nyomkövetőt rakott egy nemzeti konzultációs válaszborítékba, hogy megnézzék, merre visz az útja. Megdöbbenve tapasztalták, hogy a határidőig feladott boríték még a postán volt, amikor a kormány már kihirdette a végeredményt.

A párt egyik passzivistája egy Apple AirTag nyomkövetőt helyezett el a „szuverenitásvédelmi” nemzeti konzultáció válaszborítékjába, majd feladta a postán, még a határidő lejárta előtt.

Mindezt azért, mert kíváncsi volt, hogy hol dolgozzák fel azokat és mire ment el hárommilliárd  forint közpénz – írta a párt honlapján.

A levelet január 17-én, a meghosszabbított határidő utolsó napján adta postára, a nyomkövetővel bélelt boríték pedig a következő utat járta be, idézzük:

Ez pedig felveti a kérdést, hogy mennyi olyan levél maradt még postákon, postakocsikban, postaládákban vagy éppen bárhol máshol úton, csak ott nem, ahol lenniük kellett volna a számlálásnál. Innen pedig egy újabb érdekes kérdéshez jutunk a párt szerint, mégpedig, hogy

mennyire volt így teljes körű, időbeni és akkurátus a feldolgozási folyamat, ha minimum egy, időben feladott válasz hiányzott a számlálásnál?

A Kétfarkúak természetesen nem vonják kétségbe az egész konzultáció hitelességét, de minimum érdekesnek tartják az eset körülményeit. Ahogy írták, „mindez kicsit A Tanú című filmet idézi: »elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!«”

Rovatok