Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Kelemen János filozófus

2024. február 1., csütörtök 13:25

Életének 81. évében meghalt Kelemen János Széchenyi-díjas magyar filozófus, italianista, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Kelemen János január 31-én, szerdán halt meg. A filozófus 80 éves volt – közölte a Magyar Tudományos Akadémia.

Mint írták, Kelemen János Kassán született 1943-ban. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem olasz–orosz–francia szakán szerzett tanári diplomát 1966-ban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakát végezte el 1969-ben.

Pályája elején gimnáziumban tanított, majd 1970-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének oktatója lett. Egyetemi tanári kinevezését 1984-ben kapta meg.

Kelemen János szűkebb szakterülete az analitikus filozófia, a nyelvelmélet, valamint a klasszikus olasz irodalom (Dante-, Petrarca-kutatások) és az olasz filozófiatörténet (Benedetto Croce-kutatás) volt.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává 2004-ben, rendes tagjává 2016-ban választották.

Tudományos eredményeit egyebek mellett 2007-ben Széchenyi-díjjal, 2016-ban pedig Akadémiai Díjjal ismerték el.

Rovatok