Index Vakbarát Hírportál

Súlyos vádakat fogalmazott meg a vizsgálóbizottság a Ruszwurm ügyében

2024. február 1., csütörtök 15:58

Súlyos vádakat fogalmazott meg a híres cukrászdák üzemeltetőjével szembeni vitával kapcsolatban az (egyoldalú) vizsgálóbizottság. A meggyanúsított polgármester tagadta az őt ért vádakat. A testület jelentését a nyomozó hatóságoknak és a törvényességi felügyeletet ellátó kormányhivatalnak is megküldték.

Súlyos bűncselekmények gyanúját vetette fel az I. kerület polgármesterével szemben a Ruszwurm cukrászda ügyében összehívott vizsgálóbizottság. A részleteket feltérképező testület munkájában csak a jobboldal képviselői vettek részt, a V. Naszályi Márta polgármestert támogató képviselők nem kívánták együttműködésükkel legitimálni a vizsgálóbizottság munkáját.

A január utolsó napján megjelent vizsgálati jelentés szerint három bérleti szerződéssel összefüggő (Dísz tér 16. szám alatti üzlethelyiség, Szentháromság utca 7. szám alatti üzlethelyiség és a Szentháromság utca 7. szám alatti pince) eseteket tekintettek át. A bérleti szerződések az üzlethelyiségek esetében határozatlan idejűek voltak, míg a pince esetében határozott idejű bérleti jogviszony jött létre a felek között.

Az üzlethelyiségek szerződését az Önkormányzat 2015. május 22. napján egyoldalúan felbontotta, míg a pince bérleti szerződését annak 2017. október 31-ei lejárta után nem hosszabbította meg.

Mindezek ellenére a Ruszwurm Kft. a szerződések felbontását követően az ingatlanokat nem adta vissza az önkormányzatnak, és innentől kezdve bérleti díjat sem fizetett. Ezért az önkormányzat 2019. január 21. napján polgári peres eljárásokat indított vele szemben.

A Ruszwurm tulajdonosa állítása szerint Váradiné Naszályi Márta, akkori önkormányzati képviselővel és polgármesterjelölttel még a 2019-es önkormányzati választások előtt tárgyalt, ekkor vetette fel a politikus, hogy kampánytámogatásért cserébe, megválasztása esetén „kisimítja az önkormányzat és a Ruszwurm közötti jogvitát”. Ennek megtörténtét V. Naszályi Márta határozottan cáfolta.

2020. január 23-án az önkormányzat kezdeményezésére a peres eljárások szüneteltek egészen szeptember 20-áig, ám a szüneteltetést – a kialakult joggyakorlattal ellentétesen – a felek nem közös nyilatkozatban kérték, azt az önkormányzat jogi képviselője kezdeményezte elsőként. A dokumentum szerint:

A szüneteltetés kérésének megalapozottsága nem alátámasztott, annak ténye felveti az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás szabályszerűtlenségét, valamint nemzeti vagyon védelmének megsértését.

A perek szüneteltetése idején találkozott egymással Váradiné Naszályi Márta és a Ruszwurm ügyvezetője, Szamos Miklós, ám utóbbi semmiféle egyezségi ajánlatot nem tett.

A jelentést összeállítók azt is kifogásolták, hogy a polgármester (a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény alapján) saját hatáskörben eljárva két ízben is közterület-használati engedélyt adott a Ruszwurmnak, miközben ennek lehetőségét a 2020. október 8-áig hatályos önkormányzati rendelet kizárta, megállapítva, hogy ez az önkormányzatnak tartozó kérelmező számára nem adható. A közterület használat rendjéről szóló rendeletből, októberben a hozzájárulást megtagadó okokat törölte a képviselő-testület.

A kiürítési perekben 2022. szeptemberében és novemberében olyan kúriai döntések születtek, amelyek azt támasztották alá, hogy az önkormányzat régi vezetése által megindított perekben az önkormányzatnak volt igaza, és a Váradiné Naszályi Márta által kezdeményezett szünetelések az önkormányzat érdekét sértették.

Noha a képviselő-testület 2022. november 24. napján felhatalmazta a polgármestert az ügyben a végrehajtási eljárások megindítására, az ingatlanok kiürítésére és a használati díjak behajtására, ezeket az önkormányzat csak hat hónappal később, 2023. április 25. napján kérte, elrendelve a kereskedelmi tevékenység megszüntetését, és az üzlethelyiségek bezárását.

A Ruszwurm részéről a helyiségek visszaadására a mai napig nem került sor. A bűncselekmények gyanújára tekintettel a vizsgálóbiztosi jelentést megküldték a nyomozó hatóságoknak és a törvényességi felügyeletet ellátó kormányhivatalnak is.

(Borítókép: A budavári Ruszwurm cukrászda és kávézó. Fotó: Nándorfi Máté / MTI)

Rovatok