Index Vakbarát Hírportál

Hat év nyolc hónapra ítéltek egy halálos balesetet okozó sofőrt

2024. február 1., csütörtök 18:32

Első fokon hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a sofőrt, aki a tilos jelzésen áthajtva, a megengedettnél lényegesen gyorsabban haladva okozott halálos balesetet 2019 tavaszán a városban – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t.

A bíróság halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a szabadságvesztés mellett kilenc évre a járművezetéstől is eltiltotta.

Az ítélet szerint a vádlott 2019. április 29-én reggel fél 7-kor Újszegeden a belváros felé tartott, az útkereszteződés előtt még legfeljebb 55 kilométer/óra sebességgel haladt. Amikor a jelzőlámpa pirosra váltott, nem állt meg, hanem intenzíven gyorsítva a kereszteződésbe hajtott, a már legalább hat másodperce tilos jelzést mutató jelzőlámpa ellenére.

A vádlott járműve 85 kilométeres óránkénti sebességgel akkor érkezett az útkereszteződésbe, amikor a haladási irányára merőleges sávokon már megindult a forgalom. A kereszteződésbe szabályosan érkező egyik jármű sofőrjének már nem volt reális esélye elkerülni a balesetet, így összeütközött vádlott kocsijával. A vádlott autója megperdült, elsodort egy, a kerékpárúton szabályosan közlekedő biciklist, majd egy villanyoszlopnak ütközve állt meg.

Az ütközés következtében a kerékpáron ülő a helyszínen életét vesztette. A vétlen jármű sofőrje és utasa könnyű sérüléseket szenvedtek, a vádlott pedig súlyosan sérült.

A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyészség három munkanapot tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére, míg a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítése, illetve a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása érdekében fellebbezést jelentett be.

Rovatok