Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a diáklányt, aki egy kollégiumi mosdóban szülte meg gyermekét

2024. február 2., péntek 13:45

Emberölés gyanúja miatt letartóztatta a Pécsi Járásbíróság azt a 15 éves lányt, aki kedden hajnalban egy pécsi kollégium mosdójában hozta világra gyermekét – közölte a Pécsi Törvényszék.

A bíróság a közleményében azt írta, hogy a gyanúsított egy pécsi gimnázium tanulója. A kollégista diáklánynak kedden hajnalban erős fájdalmai voltak, görcsölt és vérzett.

Segítséget kért a szobatársától, de a vérzést elállítani nem sikerült, majd miután a szobatársa a mosdóba kísérte, a gyanúsított a vécébe bezárkózva „a kagylóba szülte meg a nagy valószínűséggel élve született fiúgyermekét” – közölte a törvényszék.

A szülésről a fiatal anya szobatársa értesítette a kollégiumi nevelőt, aki hívta a mentőket, de az újszülött életét már nem sikerült megmenteni. A gyermek halálának közvetlen oka a koraszülöttségből adódó tüdőéretlenség volt.

A Pécsi Járásbíróság egy hónapra rendelte el a lány – javítóintézetben végrehajtandó – letartóztatását tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt – írja az MTI. 

Az ügyész tudomásul vette a bíróság végzését, míg a gyanúsított, a védője és a törvényes képviselője enyhébb kényszerintézkedés érdekében jelentettek be fellebbezést, ezért a határozat nem végleges – írták.

Rovatok