Index Vakbarát Hírportál

A szegedi MCC Központ is rákattan a BYD-ra

2024. február 4., vasárnap 06:20

Jövőre költözik új székházába a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szegedi központja – tudtuk meg annak vezetőjétől, Asztalos Katától. Az intézmény 2021 óta együttműködik a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) és a helyi középiskolákkal.

„A BYD szegedi építkezése a régió és az ország gazdaságtörténetének egyik legjelentősebb beruházása. Az MCC szegedi képzési központjában célunk, hogy diákjaink és nyilvános rendezvényeink közönsége olyan aktuális, gazdasági és a társadalmi szempontból kiemelkedően fontos témakörökkel találkozhasson, amelyek meghatározóak régiónk számára” – nyilatkozta az Indexnek Asztalos Kata, az MCC szegedi képzési központjának vezetője.

2025-től 500 diákkal működik a szegedi központ

Az oktatási szervezet Szeged belvárosában az egykori Bartók Béla Művelődési Házat vásárolta meg, közvetlenül a Szegedi Nemzeti Színház mellett.

Az épületben várhatóan 2025-től az MCC felmenő rendszerben bővülő szegedi képzési központja működik majd, amelynek diáklétszáma a következő években elérheti az 500 főt

– tájékoztatott a központ vezetője, aki hozzátette: a kurzusok, nyelvórák, szakmai és közösségi programok mellett itt valósulnak majd meg a nyilvános rendezvények is, amelyek minden érdeklődő számára ingyenesen látogathatók.

Célunk, hogy ezáltal minden igényt kielégítő helyszínt biztosítsunk a régió tehetségeinek, és újra bekapcsoljuk az épületet Szeged pezsgő kulturális és szakmai-tudományos életébe

– közölte Asztalos Kata.

Az MCC szegedi képzési központja 2021 szeptemberében kezdte meg első tanévét. Három képzési szinten zajlik ingyenes, iskola és egyetem mellett végezhető tehetséggondozás a felső tagozatos általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Programban, a Középiskolás Programban és az Egyetemi Programban. A hallgatók az Egyetemi Programban hat iskola akadémiai diszciplínája közül választhatnak (Jogi Iskola, Nemzetközi Kapcsolatok Iskola, Közgazdasági Iskola, Média Iskola, Társadalom- és Történelemtudományi Iskola, MCC Mindset Pszichológia Iskola). Továbbá az úgynevezett műhelytagság keretében többek között olyan ismeretekre is szert tehetnek, mint a geopolitika, alkotmányjog, vállalkozáskutatás, szociológia, újságírás és az építészet.

Karikó Katalin is vendég volt egy kerekasztal-beszélgetésen

Jelenleg a központ harmadik tanévében 350 diák vesz részt a programokban. Az általános iskolások számára a gazdagításé a főszerep, szombati képzési napjaikon a diákok számos tudományágban tesznek szert értékes tudásra és gyakorlati tapasztalatokra.

Képzésükben élményközpontú formában kap helyet többek közt a csillagászat, a robotika, a művészetek, az egészségügyi tudatosság és az építészet is. Középiskolás diákjaink érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak az MCC e-learning-képzéseiből, az itt megszerezhető tudás nagyban támogatja őket a sikeres érettségi megszerzésében és a pályaválasztásban

– tájékoztatott Asztalos Kata.

Szeged és a régió oktatási élete országos szinten is kiemelkedő. Az MCC-ben a közoktatásban és a felsőoktatásban szerzett tudásra építenek, az előzetes ismereteket alapul véve fejlesztik a diákokat.

A középiskolákkal és az SZTE-vel való együttműködés a szegedi központ alapítása óta aktív és töretlen.

A heti rendszerességű nyilvános szakmai előadások 2022 óta szabadon választható kurzusként felvehetők a Szegedi Tudományegyetemen. Az egyetemmel való együttműködés egyik kiemelt rendezvénye valósult meg 2023 novemberében, amikor Karikó Katalin Nobel-díjas tudóst, az SZTE kutatóprofesszorát fogadhatták egy kerekasztal-beszélgetés során.

Rovatok