Sopronbánfalván tart kihelyezett ülést a kormány. A háromnapos esemény vasárnap kezdődött, és kedden zárul.
Pontosan úgy történt minden, ahogy azt már szombaton megírtuk: a Hír TV beszámolója szerint vasárnap kezdetét vette Sopronbánfalván a kihelyezett kormányülés.
A háromnapos esemény vasárnap kezdődik, és kedden zárul.
Korábban a Kormányzati Tájékoztatási Központot arról tájékoztatott, hogy „nincs semmilyen bejelentenivalónk ezzel kapcsolatban. Ha lesz a miniszterelnöknek valamilyen sajtónyilvános belföldi vagy külföldi programja, arról kellő időben tájékoztatást fogunk adni”.
A háromnapos esemény vasárnap kezdődik, és kedden zárul. Az ülésen megvitatják a rendkívüli EU-csúcs megállapodásának a következményeit, szó lehet a jegybank kamatcsökkentéséről, valamint a közeledő uniós parlamenti választásról is.
A helyszín nem meglepő, hiszen a kormány rendszeresen ülésezik Sopronbánfalván, az ottani karmelita kolostorban. Tavaly februárban és júliusban is ezt a helyszínt választották az aktuális témák megvitatására. Az impozáns sopronbánfalvi kolostor napjainkban szállodaként működik.
A középkorra visszatekintő épületegyüttes Sopron délnyugati részén, a kertvárosi övezetben fekszik.
Bátran mondható, hogy a kolostor „a leghűségesebb város” büszkesége (ha nem az egész nemzeté). A magyar történelem nyomait az épület büszkén viseli, külön érdekesség, hogy amikor Napóleon francia császár csapatai megszállták Sopront, katonai kórházzá alakították. A kommunisták (1950) az apácákat internálták, a rendházat bezárták, majd 2011-ben, a második Orbán-kormány alatt szállodaként nyitotta meg kapuit.
A kolostorhoz köthető még a pálos rend is. A pálosok rendje az egyetlen magyar alapítású férfiszerzetesrend. Alapítója a XIII. században élt boldog Özséb. A pálosok önellátók voltak, munkával teremtették elő maguknak a szerény mindennapi szükségleteiket. A bánfalvi kolostort a soproni polgárok 1482. július 5-én alapították a pálos rend számára. A legenda szerint a templom helyének kijelölésében Mátyás király is részt vett, aki a pálosok nagy híve volt.