Index Vakbarát Hírportál

Antifa támadások: rajzokkal mutatta be az olasz nő, milyen a magyar börtön

2024. február 6., kedd 12:34

Ismét nyilatkozott Ilaria Salis börtönben szerzett barátnője, Carmen Giorgio, hogy a magyar börtönállapotok rémségeiről beszéljen. Poloskákkal, szigorú őrökkel és tamponhiánnyal próbált érvelni az igaza mellett a korábban embercsempészet miatt letartóztatott nő, miközben a Salis által rajzolt életképeket mutatta be.

Nem csillapodnak a kedélyek, hiába intett nyugalomra mindenkit mindkét fél, egy ponton Ilaria Salis apja már az olasz miniszterelnök-helyettest, Matteo Salvinit is beperelte a lányával kapcsolatos nyilatkozatai miatt. Az ügynek még nincs vége, Salis több ezer követővel rendelkező Facebook-oldalt épített fel, hogy ezzel is küzdjön lánya igazáért. Sokáig úgy tűnt, hogy megpróbálják elérni, hogy a római magyar nagykövetségen, házi őrizetben várja meg a magyar eljárás végét. Hétfőn este azonban Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügyi miniszter közös közleményben hangsúlyozta, hogy az országok jogi szuverenitását tiszteletben tartva nem avatkoznak be a Magyarországon letartóztatásban lévő szélsőbaloldali aktivista ellen indított bírósági eljárásba, így nem kezdeményezik a házi őrizetbe helyezést sem.

Azonban nemcsak az apa szeretné a magyar börtön falain kívül látni a 39 éves milánói nőt, de az egykori cellatársa is.

Ilaria azt kérte, hogy ha már Olaszországban vagyok, mondjam el, hogy mennyit szenvedtünk. És ezt fogom tenni. Ő segített nekem, most én segítek neki

– így kezdte a nyilatkozatát Carmen Giorgio, aki három hónapig osztozott egy zárkán az antifa támadások elsőrendű vádlottjával. A nő korábbi kijelentései miatt, hogy mennyire embertelenül bánnak velük a börtönben, botrány kezdett el kibontakozni Magyarország és Olaszország között. Az elharapódzó hangulat miatt már a BVOP is egy rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül mutatta be Salis zárkáját. Mostanra már ott tart a történet, hogy olasz jogászok azon dolgoznak, hogy Olaszországban kerüljön házi őrizetbe.

Giorgio a papírjai szerint embercsempészetben való részvétel miatt ült börtönben. Fogva tartása alatt két kéziratban és néhány rajzban gyűjtötte össze gondolatait, amelyek bizonyos értelemben a budapesti magyar börtöncellákat tükrözik a la Republica cikke szerint.

Mindenütt poloskák voltak, a szalámi, amit adtak nekünk, úgy nézett ki, mint a kutyaeledel, azoknak, akik nem tudtak tampont venni a menstruációjukra, vattát adtak, és néha arra kényszerítettek, hogy válasszunk a levegőzés és a zuhanyzás között.

A történetet azzal egészítette ki, hogy látott olyan fogvatartottat, aki egy zuhanyzás alkalmával már zúzódásokkal tért vissza a szobájukba. Salisszal közeli kapcsolatot alakított ki, az olasz nő egy ponton még egy pár cipőt is adott a cellatársának, így Giorgio szerint újdonsült barátnője egy jó ember, és a magyar kormány hazudik a Gyorskocsi utcai börtön körülményeiről.

Az antifa támadásokkal kapcsolatos büntetőügy tárgyalása egy héttel ezelőtt vette kezdetét a Fővárosi Törvényszéken. Az előkészítő ülésen csak a másodrendű Tobias fogadta el a vádban vele kapcsolatban megfogalmazottakat, ám az ítélet ellen már fellebbezéssel élt a védőjével együtt. Ilaria és a harmadrendű német nő viszont tagadja a vádakat, vallomást nem akartak tenni.

Folytatás májusban várható, amikor tanúként hallgatja meg a törvényszék a banda áldozatainak a vallomását.

(Borítókép: Ilaria Salist ábrázoló graffiti a római magyar nagykövetség környékén 2024. január 31-én. Fotó: Remo Casilli/Reuters)

Rovatok